Hírek
2019. Április 05. 18:14, péntek |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
A hagyományos népi mesterségek mutatkoznak be országszerte a hétvégén

A hagyományos népi mesterségek mutatkoznak be országszerte a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák Országos Hétvégéjén, amelyet péntektől vasárnapig rendeznek meg határokon belül és kívül mintegy hatvan helyszínen.
„Az Európai Művészet és Kézművesség Napjai európai nemzetközi rendezvényhez kapcsolódunk ezzel a programmal azért, hogy ráirányítsuk a figyelmet azokra a népművészettel foglalkozó alkotóházakra, nyitott műhelyekre, műhelygalériákra, ahol a magyar nép hagyományos tárgyi kultúrájának megőrzését, továbbadását, valamint továbbfejlesztését célzó tevékenység folyik” – fejtette ki az M1 pénteki műsorában Prokné Tirner Gyöngyi, a Népi Kézműves Alkotóházak Országos Egyesületének az elnöke.
Hozzáfűzte: „szeretnénk kicsit hálózatban gondolkodni ezekről a helyekről, ezért szervezzük meg most már hatodik alkalommal ezt a hétvégét”.
Az elnök kiemelte, hogy a kézműves társadalom célul tűzte ki azt is, hogy olyan tárgyakat hozzanak létre, amelyek a mai viseletkultúrába, vagy a modern lakberendezésbe is beilleszthetők, a mindennapokban használhatók. „Ez egy nagyon fontos cél, amit ha nem lépünk meg, úgy vélem, hogy nem sok jövője marad a kézművességnek” – emelte ki.
Prokné Tirner Gyöngyi kifejtette, hogy az olyan hagyományos szakmákat, mint a bőrművesség, a kékfestés, a hímzés, szövés vagy nemezelés, egyre kevesebben ismerik, hiszen a gyerekek nem találkoznak velük az oktatásban, csupán a civil szervezeteken vagy művelődési házak által szervezett programokon keresztül.
A hétvége programjai közül kiemelte Zircet, ahol a Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóházban műhelyt avatnak, a régebbi műhelyekben pedig fazekas, szövő, kovács vagy mézeskalácssütő foglalkozásokat tartanak. Kecskeméten nemezeléssel várják a látogatókat, Székesfehérváron a fiúk a kötélverés, a lányok a tojásfestés hagyományait sajátíthatják el. Táján kisgyerekeknek lesz kis népműves konferencia, amelyen a paraszti élethez kapcsolódó olyan tevékenységeket tanulhatják meg, mint a meszelés vagy a zoknistoppolás. Karádon, Csátalján vagy Zalaegerszegen nyitott szakkörfoglalkozások lesznek, Békéscsabán a közösségeknek lesz konferencia és sok helyszínen lehet majd a húsvéthoz kapcsolódó népszokásokkal megismerkedni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 04. 09:13, szombat | Belföld
Mohács 500 - Megkezdődik a mohácsi belváros és a nemzeti emlékhely megújítása
2025. Október 04. 09:11, szombat | Belföld
Orbán Viktor: az európai háborús stratégia egy délibáb
Az európai háborús stratégia tévedésen alapul, egy délibáb, össze fog omlani, súlyos következményei lesznek - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2025. Október 04. 09:10, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: a Rheinmetall modern védelmi ipari központot létesít Zalaegerszegen
A Rheinmetall modern védelmi ipari fejlesztési és mérnöki központot létesít Zalaegerszegen nagyjából 3,7 milliárd forintos beruházással, nyolcvan, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve
2025. Október 03. 07:01, péntek | Belföld
Energiaügyi államtitkár: 20 százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására
Húsz százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára csütörtökön Szegeden.