Hírek
2018. Szeptember 06. 13:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: www.azevfurdoje.hu
Az Év Fürdője 2018 – Top 10-ben végzett egyTolna megyei fürdő

Ezen a nyáron már negyedik alkalommal versengtek a hazai fürdők egymással. Az Év Fürdője közönségszavazáson 2018-ban is három kategóriában kerestek győztest.
Idén bravúrral végződött a legnagyobbak csatája. Tolna megyéből a Thermal Spa Tamási szerepelt a legjobban.
Az Év Fürdője a magyarországi fürdők legnagyobb megmérettetése. A közönségszavazásban 2018. június 1. és augusztus 31. között, három kategóriában, közel 200 fürdő versenyzett. A szavazást a termalfurdo.hu szervezte a Magyar Fürdőszövetség szakmai támogatásával. Rekordszámú, közel 170 ezer szavazó voksolt, a versenyben összesen 176 ezer szavazat érkezett.
Minden évben meglepetés
Tavaly a Hungarospa Hajdúszoboszló írt történelmet, amikor 2015 után másodszorra is megszerezte Az Év Fürdője címet. Idén nagy meglepetésre e kategóriának nyertese egy olyan fürdő lett, amely már korábban egy másik kategóriában győzött.
Az Év Fürdője 2018 verseny győztesei
Az Év Fürdője 2018-ban a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő lett, amely 2016-ban, Az Év Feltörekvő Fürdője kategóriában már behúzta az első helyet. A fürdő népszerűségét leginkább családbarát jellegének, valamint a folyamatos, környezettudatos és vendégbarát fejlesztéseinek köszönheti. 2017. év végére a fürdő új épületszárnnyal gazdagodott.
A mórahalmi fürdőben négyféle gyógyvíz, nyáron 21, télen 16 medence, szaunaparkjában 14 kabin várja a vendégeket. Nyáron 15 000 m2-es parkosított zöldfelületén igazi mediterrán a hangulat. A fürdő része egy sajátosan gyermekek számára tervezett, több mint 3000 m2-es fedett élményfürdő is. A gyógyfürdőben számos gyógyászati szolgáltatás is elérhető.
Az Év Feltörekvő Fürdője 2018-ban az Orosháza - Gyopárosfürdő Gyógy-, Park- és Élményfürdő lett. A Békés megyei fürdőkomplexum sikerét ugyancsak a sokoldalúságának köszönheti: Gyopárosfürdő egyszerre strand, élményfürdő, gyógyfürdő, sportközpont és szabadvízi programokat kínáló természeti érték. 19 medence, 2 csúszda áll a fürdőzők rendelkezésére, akik szaunaparkjának 10 kabinjában is lazíthatnak. Gyopárosfürdő 2016-ban hivatalosan is megkapta a gyógyhely minősítést.
A Helyiek Kedvenc Fürdője címet a Tiszavasvári Strandfürdő szerezte meg. A szezonálisan nyitva tartó fürdő 7 medencéje között termál-, úszó-, gyermek-, hullám-, és tanmedence is található, de a strandon egy 100 méteres óriáscsúszda is kanyarog. A termálmedence gyógyvize mozgásszervi és reumatikus betegségek kezelésére ajánlott.
Előkelő helyen végzett a tamási fürdő
Hét Tolna megyei fürdő mérkőzött meg a versenyben, közülük a Thermal Spa Tamási érte el a legjobb eredményt, egyet javított múlt évi helyezésén, így bejutott a Top 10-be Az Év Feltörekvő Fürdője kategóriában.
A szavazás országos eredményei itt láthatóak, az összes megyei rangsor pedig ide kattintva tekinthető meg.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 21. 00:00, csütörtök | Helyi
A BestByte Dombóvár legújabb ajánlata
0% THM 6, 10, 20 hónapra!
2025. Augusztus 15. 15:00, péntek | Helyi
Bálind József-ről nevezték el a Szuhay Sportcentrum kosárlabda csarnokát
Dombóvár Város Önkormányzata képviselő-testületének döntése alapján a Szuhay Sportcentrum kosárlabda csarnokát Bálind József Sportcsarnoknak nevezték el.
2025. Augusztus 15. 10:10, péntek | Helyi
A hónap műtárgya – Fekete István Múzeum
Augusztus hónap műtárgyának Ambrus Sándor (1959-2008) néhai dombóvári szobrász, grafikus, Fekete Istvánról készített nagyméretű képét választotta a múzeum.
2025. Augusztus 14. 08:26, csütörtök | Helyi
Forgalmirend-változás lesz augusztus 19–20-án Dombóváron
Az augusztus 19–20-ára tervezett rendezvények miatt több helyen útlezárásra és forgalmirend-változásra kell számítani Dombóvár-Kertváros városrészen.