Hírek
2012. Március 01. 22:30, csütörtök |
Helyi
Forrás: helyi híreink szerkesztője
Bor- és pálinkaminták mérettettek meg Csikóstőttősön
Már az ötödik tőttősi bor- és pálinkaversenyt rendezte meg a község önkormányzata és nyugdíjas klubja. Február 25-én délután értékelés és eredményhirdetés, no meg finom vacsora várta a nevező gazdákat.
Pintér Szilárd polgármester bevezetőjéből kiderült, hogy 31 bor- és 32 pálinkafajtával neveztek idén a résztvevők. Utóbbiak nagy száma valószínűleg annak tudható be, hogy az állam tavaly erősen kedvezett a pálinka bérfőzetésének azzal, hogy jelentősen csökkentette az ez után járó jövedéki adót.
A borzsűri elnöke, a dombóvári Kovács János értékelésében azzal indított, hogy az ideális tavalyi időjárási körülmények és a fertőzések távolmaradása okán a borok minősége szinte teljesen a borász szaktudásán múlott. A többség jól is oldotta meg a feladatot, szép eredmények születtek, de azért érzékelt a zsűri többeknél jellemző hibákat. Az elnök elmondta, hogyan kerüljék el ezeket, és ellátta a gazdákat praktikus tanácsokkal.
A leadott 16 vörös mintából 9 arany-, 4 ezüst- és 3 bronzminősítéssel végzett. A 12 fehérbor közül 4 kapott arany-, 6 ezüst- és csupán 2 bronzminősítést. A mindössze három rosénak egy-egy arany, ezüst és bronz jutott. A minősítéseket tanúsító okleveleket Kovács János és Pintér Szilárd nyújtotta át a gazdáknak.
A pálinkaminták minőségének értékelésével folytatódó rendezvény újra a polgármester felvezető szavait, majd a döbröközi pálinkafőzőt vezető Schmieder Zsolt zsűrielnök értékelését hozta. Megtudtuk, hogy a minták ötödét sajnos cefrehibásnak találták, és előfordultak főzetési hibák is. A megfontolandó tanácsok átadása után a pálinkazsűri elnöke is Pintér Szilárd társaságában, egy-egy oklevéllel gratulált a nevezőknek a minősítésekhez.
A soraiban Kovács Jánost, Kelemen Sándort, Máté Józsefet, Király Gábort és Nagy Lajost felvonultató bormintazsűri az év borászainak Szabó Attilát (rosé), Kozák Attilát (bianca, fehér) és Fábián Jánost (cabernet sauvignon, vörös) választotta. Képünkön balról jobbra láthatók Pintér Szilárd (jobbról a második) polgármester társaságában.
A pálinkákat zsűriző Schmieder Csaba, Bank István és Szabó Zoltán értékelése alapján az év pálinkája - a betegség miatt a rendezvénytől távol maradni kényszerülő - Hegyi Tibor kajszi pálinkája lett.
A vaddisznósüldőből Mayer Sándor kezei között készült, ízletes pörköltet kínáló, kedélyes beszélgetéssel és poharazgatással kísért vacsorához Pék Sándor harmonikázott.
Őszinte és mélyről jövő reményünk, hogy valamennyi úriember nevét helyesen jegyeztük le. Amennyiben tévedtünk, és jelzést kapunk erről, természetsen javítjuk a hibánkat.
Látta már a képgalériánkat? Ha nem, kattintson a hírünk címsora alatti „kapcsolódó galéria” hivatkozásra vagy a lenti képre!
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 22. 12:00, hétfő | Helyi
Karácsony alkalmából most verseket hozunk - áldott ünnepeket!
,,Mitől olyan nagy ünnep karácsony? Talán attól, hogy gyönyörűséges üzenete van az emberről, a világról és erről az egészről, amiben vagyunk.
2025. December 21. 16:21, vasárnap | Helyi
Karácsonyi szentmisék és istentiszteletek Dombóváron
Az ünnepek alatt az alábbi időpontokban és helyszíneken tartanak szentmiséket és istentiszteleteket Dombóváron:
2025. December 19. 18:00, péntek | Helyi
Fekete István Emléknapot rendeztek Bakócán
A helyi önkormányzat és a Bakócáért Egyesület az idén is megszervezte az immár hagyományossá vált emléknapot, amelyet Fekete István író és Piller Edith házasságkötésének időpontjához közeli szombaton tartottak meg.














