Hírek
2013. Január 10. 16:14, csütörtök |
Helyi
Forrás: Dr. Kriston Vízi József
Egy régi-új recept: a közösség melege
Immár negyedik évadjába lépett a nyugat-tolnai város polgárai egy csoportjának, a néhai Dr. Bodó János és Dr. Magda Tamás kezdeményezésére megalakult Hotel Dombóvár Baráti Asztaltársaság találkozó-sorozata.
A jobbára helyi, környékbeli vagy valamilyen módon ide is kötődő étkek és kísérő nedűk, a jó s jobbító szó, s haszonelvűség nélküli társas eszmecserék – ritka kihagyással – hónapról-hónapra sorolódnak. Ez alkalommal asztalfői csengőszóval Gerber István köszöntötte a közel harminc főnyi egybegyűltet, akik az újévi jókívánságok közepette először a város igen gazdag évkezdő programjairól kaptak hírt, különös tekintettel a Magyar Kultúra Napjáról.
Ezt követően a vendég-előadó, sokak régi ismerőse, Lengyel János média-szakember, filozófia szakos tanár élvezetes prezentációját kísérte nagy figyelem, hiszen annak középpontjában napjaink emberének sors-fordító kérdései szerepeltek. A számos érzékletes példával, bölcs humorral és a pergő évtizedek során szerzett gyakorlati tapasztalatok tucatjával dúsított mondandó középpontjában – még ha az olykor igen csak kárhoztatott média-világ kapcsán is, de – az új kihívásokat megélő és megértő ember, kapcsolatai, hitelessége és felelős, de nem fellegjáró világlátása, annak hangsúlyos szerepe állott. Az írástudók, a tág értelemben vett értelmiség és a vezetés különböző szintjeit is megélők felelőssége napjainkban talán még fontosabb, mint az egymástól elidegenített előző évtizedekben. „Akármennyire is igyekszünk korszerűek lenni: a látszólag hatékony és siker orientált, de gépi és embert-embertől tudatosan elválasztó call-centerek világa nem a mienk. A kérdésekre, a problémákra helyben, magunk vállalta saját arccal kell választ keresni és ha lehet, nyújtani. Ez egyaránt érvényes a virágkertészre és a boltosra, a kórusvezetőre és a felelős gondolkodású cégtulajdonosra egyaránt.” – hangsúlyozta Lengyel János, aki a Tolnai Népújság és az Axel-Springer Magyarország néhány jellemző közönség-barát kiadványát is bemutatta.
Az újévi ünnepekben megfáradt gyomrokat kímélő esti menüről ismét professzionálisan gondoskodott Bank István hotelfőnök és csapata.
- szöveg és fotók: kvj -
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 26. 09:25, csütörtök | Helyi
Miért vannak háborúk? - interaktív előadás a Dombóvári Művelődési Házban
Mit tehetünk a békéért? Milyen az igazi béke? Február 27-én, pénteken 18 órától ezekre a kérdésekre keresik a választ a Pinceszínházban.
2026. Február 17. 20:43, kedd | Helyi
Új emlőszűrő állomás Tolna vármegyében, Tamásiban
Elsősorban a Tamási és a Dombóvári járásban élő hölgyeknek jó hír, hogy 2026. február 18-tól fogadja az emlőszűrésre jelentkezőket a Tamási Rendelőintézetben telepített mammográfiás szűrőállomás.
2026. Február 17. 11:18, kedd | Helyi
A rendőrök nagy erőkkel keresik a Dombóvárról eltűnt nőt
Eltűnt Pozsonyi Szabina Kitti
2026. Február 13. 14:00, péntek | Helyi
Apa és fia a dombóvári Fekete István Múzeumot képviselték a FEHOVÁ-n
„Ősi örökség ez, amit egyik ember örököl, a másik nem. Ősi harc ez, kutatási vágy, megfigyelés, tudásszomj, kalandkeresés, gyűjtési szenvedély, erdők, mezők, nádasok szeretete.” (Fekete István)








