Hírek
2019. Április 10. 08:13, szerda |
Helyi
Forrás: Bodó Imre
Elment „Mindenki János Bácsija”….

Gulner János címzetes apát, nyugalmazott plébános életének 86., papságának 62. évében 2019. március 30-án Dalmandon elhunyt.
Dombóváron született 1933. november 2-án.
1958. február 2-án szentelték pappá Pécsen. Életútjáról most nem kívánok írni, mert egy évvel ezelőtt gyémántmiséjét követően azt megtettük. Csupán annyit jegyeznék meg, hogy 1974-ben Dombóváron is volt káplán. Nyugállományba vonulása után, 2008-ban visszajött szülőhelyére, majd pár évig Dalmandon élt.
Jelmondata a következő volt: „Krisztus elég!” És elég is volt számára egy hosszú emberi életúton át és ez a hit éltette közel 86 éven át. A paphiány miatt azt lehet mondani, hogy haláláig szolgálta a híveket. Mindenhova elment, ahova hívták. A hívek egyszerűsége, szerénysége, embersége miatt szerették és tisztelték, aki 2015-ben kiérdemelte a Dombóvár Város Elismerő Díszjelvénye címet.
Jómagam jó barátságban voltam János Bácsival, aki minden évben Dalmandról is küldte a karácsonyi és újévi jókívánságait.
Tisztelte és szerette Fekete István írót. Ezt bizonyítja, hogy felkérésemre Göllébe is eljött velem misét tartani. A múzeumnak ajándékozta Illyés Gyula levelét, melyet 1974-ben írt neki az író, amikor Dombóváron volt káplán. Ugyancsak gazdagította a Fekete István Múzeumot az a fából esztergált kehely is, melyet még Pécsen kapott.
2019. április 6-án engesztelő szentmise keretében búcsúzott tőle a családja, paptestvérei, és híveinek sokasága. Az újdombóvári temetőben helyezték örök nyugalomra szülei sírjába.
Emlékét megőrizzük!
Bodó Imre
helytörténész
A képeket Göllében készítette Bodó Imre 2012-ben.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 30. 07:56, szerda | Helyi
Baráti találkozót tartottak a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói
Szent Anna napján baráti találkozóra gyűltek össze a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói.
2025. Július 28. 11:30, hétfő | Helyi
Vadászkamarai látogatás a Fekete István Múzeumban
Dr. Király István a Tolna Vármegyei Vadászkamara titkára július 22-én felkereste a Fekete István Múzeumot.
2025. Július 28. 09:17, hétfő | Helyi
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő tiszteletére
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából.
2025. Július 26. 21:35, szombat | Helyi
Retrobogás és falunapi forgatag Kaposszekcsőn
Videó beszámoló a 2025. július 19-én megrendezett Cyclekart futamról és falunapi forgatagról.