Hírek
2013. Február 24. 07:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: MTI, fotó: umvp.eu
Három és fél milliárd forintért újítanak fel utakat Tolnában
Mintegy három és fél milliárd forintos beruházással újítanak fel az idén alsóbbrendű utakat Tolna megyében - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt az MTI-vel.
A tervek szerint június végén fejeződik be a Tengelic és Szedres közötti 11,2 kilométeres útszakasz másfél milliárd forint értékű felújítása, amelyet az Új Széchenyi Terv a regionális operatív programok keretében támogat.
A 63-as és a 6233-as út közötti szakaszon kicserélik a pályaszerkezetet, hat méterre szélesítik az úttestet és 14 buszöblöt építenek.
A cég közlése szerint várhatóan augusztus végén, szeptember elején indul a 6233-as út - Paks és Kölesd közötti - 15,4 kilométeres szakaszának felújítása kétmilliárd 80 millió forintos költséggel. A felújítás ívkorrekciót, valamint hét buszöböl építését is tartalmazza.
Főutat érintő fejlesztés lesz Tolna megyében a 6-os és 65-ös főút kereszteződésében épülő körforgalom. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tájékoztatása szerint jogerős építési engedély van a csomópont átépítésére, amely eredményes közbeszerzés után még az idén elkezdődhet; a balesetveszély csökkentése érdekében két buszmegálló öblöt és közvilágítást is kiépítenek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 02. 13:44, csütörtök | Helyi
Akciós hűtő-fűtő klíma és ingyenes padlásfödém-szigetelési lehetőség
Kedvező nyári ajánlat július hónapban: 250 000 Ft-ért már 3,5 kWh teljesítményű hűtő-fűtő klíma érhető el beszereléssel együtt.
2026. Július 02. 09:33, csütörtök | Helyi
Óvatosan a mentett jelszavakkal!
Egy férfi e-mail fiókját törték fel ismeretlenek, majd egy utazási oldalon szobát foglaltak 5 főre Austinban.
2026. Július 02. 08:00, csütörtök | Helyi
Akciós tűzifa közvetlenül a Kocsolai Nagy Tüzépről
A Kocsolai Nagy Tüzép július 1–31. között kedvezményes áron kínál prémium minőségű akác tűzifát: 24.000 Ft/m³ áron.
2026. Július 01. 14:00, szerda | Helyi
Friss levegő kompromisszumok nélkül – hővisszanyerős szellőző otthonába
Egyre többen keresnek olyan megoldást, amely biztosítja a folyamatos friss levegőt anélkül, hogy a téli hónapokban a drágán megtermelt hő az ablakon távozna.

