A második világháborút követően Edward Benes államfő kezdett hozzá Csehszlovákia újjászervezéséhez. Az 1945. április 5-i kormányprogram a magyarokat és a németeket kollektívan tette felelőssé a háború következményeiért és az 1946-ban törvényerőre emelt dekrétumok e két nemzetiség alapvető jogait korlátozta, és a 33. számú megfosztotta őket állampolgárságuktól. A rendeletek szinte az élet minden területén hátrányosan érintették a magyarokat; betiltották a magyar nyelv használatát a közéletben, elbocsájtották a magyar hallgatókat az egyetemekről, feloszlatták a magyar kulturális egyesületeket és befagyasztották a magyarok bankbetétjeit. Megindultak a deportálások. 1946-ban megkötötték a lakosságcseréről szól egyezményt, így 1947 és 1949 között nyolcvankilencezer magyar nemzetiségűt kényszerítettek otthonaik elhagyására. Magyarország a háború veszteseként nem sokat tehetett az embertelen kitelepítések ellen.
A megemlékezésen Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője és Forró Krisztián, a felvidéki Szövetség párt elnöke mondott beszédet, majd Csullag Gábor diakónus tolmácsolta Felföldi László püspök úr gondolatait.

Térségünk újraválasztott képviselője beszédében kiemelte, hogy a magyaroknak a béke nem jelentett mást, mint erőszakot, megaláztatást, jogfosztást, kényszermunkát, emberek százezreinek elhurcolását, áttelepítését. A felvidéki magyarok kitelepítésével kezdődött a dél-szlovákai magyar etnikai tömb megbontása a Benes-dekrétumok alapján.
Hozzátette: az április 3-i választáson a határon túli magyarság hitet tett Magyarország, a magyar kormány és a folytatás mellett. A 12 éve tartó nemzetegyesítés jól halad előre, a magyar nemzet itthon és a határon túl is úgy szavazott, hogy ezt a munkát folytatni kell.

Forró Krisztián a felvidéki párt elnöke elmondta, hogy fájó emlék számukra április 12., azonban a kitelepítések borzalma összeköt minket, völgységi németeket és felvidéki magyarokat. Talpra álltak, megőrizték a magyar kultúrát, hagyományokat és anyanyelvüket. „A Felvidéken magyar beszélünk, álmodunk és imádkozunk”
A Szent László Parkban a felvidéki leszármazottak által állíttatott kopjafánál helyezték el koszorúikat a települések polgármesteri, szervezetei és a felsőszeliből érkezett delegáció képviselői.

A programon közreműködtek: Farkas Béla, Szajk község polgármestere tárogatón, a Kaposszekcsői Fúvósegyesület, Sátor Edéné, a Dombóvári Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete Gyöngykoszorú Csoportjának tagja, valamint Goják János, Gojákné Sziveri Helga, Spanbergerné Laczkó Ivetta Mágocs képviseletében.

Kaposszekcső testvértelepüléséről is érkeztek vendégek az eseményre. A delegáció képviseletében László Ildikó, a Széchenyi István Alapiskola és Óvoda igazgatója a közönséggel megosztotta édesanyja visszaemlékezéseit a deportálásról. Igazán szívszorító volt mindenki számára. Mindez már a Veszprémi Petőfi Színház előadása előtt történt a DOmbóvári Művelődési Házban. A színházteremben ,,Ha az a bűnöm, hogy magyar vagyok, hát vigyenek" címmel előadást tekinthették meg Oberfrank Pál Jászai Mari-díjas színművész rendezésében, végezetül a Felvidéki magyarok a Völgységben című kiállítást nyitották meg az előtérben a bonyhádi Völgységi Múzeumnak köszönhetően. A tárlat 2012-ben került összeállításra; kurátora Csibi Krisztina néprajzos-muzeológus, a Magyarság Házának igazgatója.

A kiállítási anyag május 5-ig a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben tekinthető meg, majd azt követően Kaposszekcső és Mágocs településeken kerül bemutatásra.