Hírek
2024. Június 17. 13:08, hétfő |
Bulvár
Forrás: MTI
Járványokat is okozhatnak a már megjelent új szúnyogfajok
Járványokat is okozhatnak a már megjelent új szúnyogfajok - erről beszélgetett Áder János volt államfő Kurucz Kornélia biológussal, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának adjunktusával a Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett legújabb adásában, amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztó portálon is.
A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke Kurucz Kornéliával - aki kutatócsoportjában a betegség vektorokkal és a betegség ökológiával foglalkozik - az új szúnyogfajok megjelenésének hatását és a védekezés lehetőségeit tekintette át.
A szakember kiemelte: ahogy átalakul a klímánk, úgy a szúnyogok aktív szezonja is átalakul. Az, hogy milyen hideg és mennyire csapadékos a téli időszak, befolyásolja a szúnyogszezon indulását - tette hozzá.
Kurucz Kornélia elmondta: idén már februárban megjelentek a szúnyogok és akár októberig is eltarthat a szezonjuk. A hazai fajok kora reggel és napnyugta után aktívak, és akkor csípnek, de érkeztek olyan új fajok, amelyek viselkedése eltérő.
Ezeknek az inváziós fajoknak egy-egy példánya korábban is megjelent Európában, de az első tél megölte ezeket. Európába érkezésüknek és terjedésüknek fő okozója az emberi tevékenység, a kereskedelem, a turizmus, az pedig, hogy képesek voltak megtelepedni és szaporodni, a klímaváltozással függ össze - magyarázta.
A meglévő 50 őshonos faj mellé újabb szúnyogfajok érkeztek Magyarországra: az ázsiai tigrisszúnyog, a japán bozótszúnyog és a koreai szúnyog. Az inváziós, idegenhonos fajok gyorsabban szaporodnak és napközben is csípnek - tette hozzá.
A biológus kiemelte: a szúnyogokkal és így az inváziós szúnyogokkal is a legfőbb probléma a betegségterjesztő képességük. Inváziós stratégiájuk része az, hogy több generációt képesek produkálni egy szezon alatt, és már nappal is tudnak táplálékot keresni. Így sokkal gyakrabban találkozhatunk ezekkel a fajokkal, és mivel nappal is csípnek, nagyobb kockázattal vagyunk kitéve a csípéseiknek. Tehát, ha már egy területen jelen van egy szúnyog által terjedő kórokozó, akkor nagyobb hatékonysággal terjeszthetik - ismertette Kurucz Kornélia.
A szakember ennél is aggasztóbbnak nevezte, hogy ezek a saját őshazájukban, ázsiai területeken képesek olyan, számunkra egzotikusnak gondolt betegségeket terjeszteni, mint a Dengue vírus, vagy a Zika. Ezekkel a betegségekkel korábban csak behurcolt esetként lehetett találkozni Európában.
Mindaddig, amíg ezeket a kórokozókat terjeszteni nem képes hazai fajaink voltak csak jelen, ezzel nem nagyon kellett foglalkozni. Azzal viszont, hogy már a vektorszervezet és a kórokozó behurcolt esetként is jelen van, továbbá egyre alkalmasabbak a környezeti feltételek, így egyre fokozódik a kockázat - közölte Kurucz Kornélia.
Felidézte, tavaly volt Franciaországban egy Dengue-csonttörőlázjárvány, amelynek hátterében az ázsiai tigrisszúnyog jelenléte állt.
Áder János kitért arra, hogy az őshonos szúnyogok is képessé váltak új betegségek terjesztésére. A dalos szúnyog például a nyugat-nílusi lázat terjesztheti.
Kurucz Kornélia elmondta: a nyugat-nílusi láz vírusa eredetileg madarak közt cirkuláló kórokozó, de a dalos szúnyognak kialakult egy olyan biotípusa, amely urbanizált élőhelyen szaporodik, és elkezdett emberekről táplálkozni, de azért még szereti a madarakat is.
"Ha a madarakról táplálkozik és képes felvenni a köztük cirkuláló nyugat-nílusi láz vírusát, majd utána emberről is táplálkozni, akkor képes átadni a kórokozót" - mondta, hozzátéve: ez a kórokozó emberről emberre már nem terjed tovább.
"Nem az a kérdés, hogy lesznek-e ilyen új betegségek nálunk, akár Magyarországon, hanem az a kérdés, hogy mikor, és hogy fel vagyunk-e készülve rá megfelelően - hangsúlyozta a biológus.
A kutatók régóta foglalkoznak a problémával - mondta, hozzátéve: intenzíven kommunikálják, hogy erre figyeljenek oda, nemcsak a döntéshozók vagy a közegészségügyi szervek, de a civil lakosok is. Arról beszélt, mindenkinek részt kell vállalnia abban, hogy ezeket a helyzeteket felismerjük és megelőzzük.
A legjobb védekezés a megelőzés - mondta a szakember, kiemelve: magát a fertőzést, a csípést kell megelőzni, aminek széles körben használt módszere a szúnyogállomány gyérítése, erre sokféle lehetőség van, köztük a vízgyülemekben fejlődő lárvák elpusztítása.
Elmondta: a védekezés komplex folyamat. Példaként az integrált megoldási javaslatot említette, amely magában foglalja azt, hogy a vektorszervezeteket is monitorozni kell.
"Ha már betegségről van szó, ha már megfertőzött emberekről van szó, akkor már elkéstünk" - hangsúlyozta.
Kurucz Kornélia elmondta: az egyes ember is tehet a szúnyogok szaporodása ellen, például azzal, ha rendszeresen ellenőrzi, kiönti az esőzés után összegyűlt, pangó vizet a környezetében.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 04. 07:32, péntek | Bulvár
Gördeszkázott a magyar autópályán - Videó
Állásinterjúról hazafelé gördeszkával az M3-on.
2024. Október 01. 06:00, kedd | Bulvár
További zöldfelületek újultak meg a Városligetben
Idén a KRESZ Park és a BalloonFly környezetének területe újult meg, jövőre pedig a Magyar Zene Háza mögötti zöldfelületi fejlesztések kezdődnek el, valamint elindul az új Nemzeti Galéria építése is a Liget BP Projekt keretében
2024. Szeptember 28. 09:10, szombat | Bulvár
Ismét Vincent van Gogh festményeit rongálták meg Londonban környezetvédelmi aktivisták
Ismét Vincent van Gogh festményeit rongálták meg pénteken Londonban környezetvédelmi aktivisták, alig néhány órával azután, hogy két társukat ugyanilyen bűncselekményért többévi börtönbüntetésre ítélték.
2024. Szeptember 27. 07:39, péntek | Bulvár
A legfőbb ügyész indítványt tett Magyar Péter EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére lopás miatt
Polt Péter legfőbb ügyész indítványt tett Magyar Péter európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére lopás miatt - tudatta a Legfőbb Ügyészség az MTI-vel csütörtökön.