Hírek
2014. Július 22. 08:00, kedd |
Helyi
Forrás: Tóth Erzsébet
Katolikus hittantábor Kaposszekcsőn
Július 7-11 között több mint 20, a kaposszekcsői iskolába járó hittanos kisgyerek táborozott a Közösségi Házban
Tolnai Éva hitoktató szervezte a tábort, melyhez pályázati pénzt is sikerült nyerni.Az épületet az önkormányzat térítésmentesen bocsátotta rendelkezésükre.
Patakiné Böjtös Erzsébet tanító, Tusnovits Milyályé szülő és alkalmi segítők részvételével sokszínű programot sikerült kialakítani. A táborban szerepeltek a hitélethez tartozó programok ugyan úgy, mint játékok, vidám feladatok. Kedden kirándultak a szőlőhegyi Szent Anna kápolnához, ahol Weisz Istvántól meghallgatták a kápolna történetét, majd egy játékos akadályversenyben is kipróbálhatták magukat. De a hét többi napja sem telt haszontalanul: virágot kötöttek, gyöngyöt fűztek, képeslapot készítettek, dalokat tanultak.
Mindenkinek volt titkos angyalkája, akinek a hét során apróbb figyelmességeket tett, vagy csak éppen kedvesebb volt vele. A gyerekek észrevétlenül megtanulták, hogy odafigyeljenek egymásra, tolerálják egymás magatartását. Istent a mindennapi életben nem is olyan nehéz szeretni, csak egy csöpp odafigyelés kell!
A tartalmasan eltöltött hét után megfogalmazódott a vágy: jövőre is szeretnénk ilyen táborban részt venni!
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 15:00, péntek | Helyi
Négy rolleres szenvedett balesetet Tolna vármegyében
A jó idő beköszöntével egyre több e-rollerrel közlekedőt látni az utakon. Tolna vármegyében is ez a helyzet, azonban sajnálatos módon sokan nem elég elővigyázatosak, amikor elektromobilitási eszközökre pattannak.
2026. Március 15. 20:00, vasárnap | Helyi
A pénz boldogít?! - interaktív előadás Dombóváron
Valóban boldogít a pénz? Keressük a választ március 20-án 18 órakor a Dombóvári Művelődési Ház pinceszínházában!
2026. Március 11. 13:52, szerda | Helyi
Városi megemlékezés lesz március 15-én Dombóváron
Emlékezzünk együtt a hősökre március 15-én 9.30-kor a dombóvári Szigeterdőben a Kossuth-Szoborcsoportnál. Ezt követően 10.30-kor ünnepi szentmise a Jézus Szíve Katolikus templomban.













