Hírek
2012. November 07. 20:19, szerda |
Helyi
Forrás: MTI, fotó: http://magyarnarancs.hu
Kétéves program indul a romák integrációjáért Gyulajon
Kétéves program indul a Tolna megyei Gyulajon a mélyszegénységben élő romák integrációjáért, 145 millió forint európai uniós támogatással.
A 2013 februárjában kezdődő projektet az Európai Szociális Alap finanszírozza.
Dobos Károlyné, a település független polgármestere az MTI-nek elmondta: a program a község három utcája által határolt Völgy-telepen élőknek, közel száz embernek jelent segítséget. A projekt keretében szociális munkásokat foglalkoztatnak, egészségügyi szűréseket végeznek, a telep lakóinak foglalkoztatási és képzési programokat indítanak, valamint kialakítanak egy közösségi házat a hátrányos helyzetűeknek.
A község ezer lakosának több mint fele cigány származású, alacsony képzettségű munkanélküli, akiket így szeretnének felzárkóztatni a többségi társadalomhoz - tette hozzá a polgármester.
A dombóvári kistérséghez tartozó zsáktelepülésen, ahol jelenleg 132-en tartósan munkanélküliek, 2009-ben az akkori szociális tárca támogatásával kilenc roma család költözhetett új otthonba. A mostani program célja a Völgy-telep szegregációjának felszámolása - mondta a település vezetője.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 07. 11:33, kedd | Helyi
Veszettség elleni eboltást tartanak Dombóváron
Dombóváron az ebek 2026. évi veszettség elleni kötelező védőoltása az alábbi helyeken és időpontokban történik:
2026. Április 02. 11:28, csütörtök | Helyi
Városnapi ünnepi gála Dombóváron
Dombóvár 1970. április 1-jén kapott városi rangot, melynek évfordulóját idén is méltó módon ünnepelte a város.
2026. Április 01. 13:47, szerda | Helyi
Bor- és pálinkaversenyt tartottak Várongon
A helyi önkormányzat az idei évben is megrendezte a gazdák bor- és pálinkaversenyét.
2026. Március 27. 10:24, péntek | Helyi
Mindenük elégett Kaposszekcsőn, segítségre szorul a kétgyermekes anya
Egyedülálló anya két gyermekével segítségre szorul, mert bérlakásuk kiégett Kaposszekcső Liget lakótelepen. Lakhatásukat segíti az önkormányzat, de ruháik, használati eszközeik teljesen megsemmisültek,

