Városlista
2025. október 21, kedd - Orsolya

Hírek

2018. Június 29. 05:02, péntek | Belföld
Forrás: mti/MTI Fotó: Balogh Zoltán

Kihirdették a Kaszás Attila-díj jelöltjeit

Kihirdették a Kaszás Attila-díj jelöltjeit

Varga Klárit, Farkas Ignácot és Nagy Csongor Zsoltot jelölték idén a Kaszás Attila-díjra.

A három színművész közül a közönség választja ki azt, aki átveheti az elismerést szeptember 7-én a tatabányai Jászai Mari Színházban az országos színházi évadnyitón.

A szavazási eljárás utolsó fordulójába Varga Klári, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, Farkas Ignác, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház és Nagy Csongor Zsolt, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagja jutott - közölte Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a díj jelöltjeit bemutató csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

Mint mondta, az idén tizenegyedik alkalommal átadandó díj rangja egyre magasabb. Emlékeztetett arra, hogy az elismerés odaítélésének egyik kritériuma - a kiemelkedő művészeti teljesítményen túl - az adott társulatban vállalt közösségépítő szerep. Olyan ember kaphatja meg a díjat, aki példát mutat a többieknek - hangsúlyozta.

Tardy-Molnár Anna, a díjazást lebonyolító Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) ügyvezető igazgatója elmondta: a jelöltekre csütörtöktől augusztus 24-én éjfélig lehet szavazni a www.kaszasattiladij.hu oldalon.



Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere, a díj társalapítója felidézte, hogy 2008-ban, Kaszás Attila halála után hozta létre az elismerést az önkormányzat és a Mozaik Művészegyesület, amely a mai napig felügyeli a jelölés folyamatát. Kiemelte, hogy a díj jelöltjeit a színészek választják ki maguk közül, ezért már a három jelölt között lenni is azt jelenti, hogy a szakma megbecsülését elnyerték a művészek.

A díjra a magyar nyelvű színházak saját társulatuk egy-egy olyan tagját javasolhatták, aki az évadban kiemelkedő művészi teljesítménye mellett jelentős közösségépítő szerepet is vállalt. Idén a szavazás első fordulójában 39 társulat tagjai választották ki jelöltjeiket, akik a második fordulóban önmaguk közül titkos szavazással választották ki a továbbjutó három színészt.

A díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékának ápolását szolgálja. A fiatalon elhunyt színész mindig komoly szerepet vállalt azon társulatok közösséggé formálásában, ahol dolgozott.

A Raiffeisen Bank által biztosított nettó 500 ezer forint mellett a kulturális kormányzat az idén először bruttó 400 ezer forinttal járul hozzá a Kaszás Attila-díj finanszírozásához.

A díjat a MANK gondozza a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával.

Az elismerést korábban Szarvas József, Nemes Levente, Mátray László, Mucsi Zoltán, Bányai Kelemen Barna, Borovics Tamás, Nagy Alfréd, Mészáros Tibor, Schneider Zoltán és Krisztik Csaba vehette át.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 21. 07:24, kedd | Belföld

Mávinform: ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a vonatok a Keleti pályaudvaron

Elhárították a hibát, ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a Keleti pályaudvarra érkező és az onnan induló vonatok - közölte a Mávinform a honlapján hétfőn kora este.

2025. Október 21. 07:23, kedd | Belföld

Orbán Viktor Szerbia elnökével tárgyalt

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn hivatalában fogadta Aleksandar Vučićot, a Szerb Köztársaság elnökét - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.

2025. Október 21. 07:22, kedd | Belföld

Hozzájárulhat a veszélyhelyzet meghosszabbításához a parlament

Hozzájárulhat a veszélyhelyzet jövő májusig történő meghosszabbításához kedden az Országgyűlés, amely elfogadhatja a politikai erőszak terjedése elleni fellépésről szóló országgyűlési határozati javaslatot is.

2025. Október 21. 07:22, kedd | Belföld

Szijjártó Péter: a nagy biztonsági kihívások megoldásában nem osztottak lapot az EU-nak

A világ előtt álló jelenlegi nagy biztonsági kihívások megoldásában nem osztottak lapot az Európai Uniónak, így jár az, aki háborúpárti álláspontot képvisel, aki szítja a feszültséget