Hírek
2013. Június 15. 07:00, szombat |
Helyi
Forrás: Dr. Kriston Vízi József
"Kő kövön..." - megmaradt!
A dombóvári Szent Orsolya Iskolaközpont felsős tanulóiból szervezett történelem szakkört a tanév folyamán Molnár Norbert tanár úr. A diákok évzáró foglalkozásukat a Helytörténeti Múzeumban tartották,
ahol a délután első felében a környék kőkori emlékeivel ismerkedtek.
Az élmény-központú látogatás alkalmával maguk is kézbe vehették az élesre pattintott kés-lapokat, a hálónehezékeket, valamint az őrlő- és csiszoló-fúró munka eszközeit egyaránt.
Az úgynevezett lengyeli kultúra emlékeiként az előző évtizedekben idegyűlt tárgyegyütteseket, szépen formált kerámiákat s a múzeum további kincseit dr. Kriston Vízi József múzeumvezető mutatta be.
Molnár tanár úr, aki maga is részese volt a 2007-ben és 2009-ben folyt nagyszabású megelőző feltárásoknak, büszkén mutatta sokuk, képes tablókon is megörökített munkáját és a gondos, szekszárdi restaurátor-kezekbe került leleteik fotóit.
A tervek szerint ősztől előbb a római kor, majd a középkor évszázadait fogják közösen tanulmányozni a dombóváriak három és fél évtizedes múltú örökség-tárában.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 17. 20:43, kedd | Helyi
Új emlőszűrő állomás Tolna vármegyében, Tamásiban
Elsősorban a Tamási és a Dombóvári járásban élő hölgyeknek jó hír, hogy 2026. február 18-tól fogadja az emlőszűrésre jelentkezőket a Tamási Rendelőintézetben telepített mammográfiás szűrőállomás.
2026. Február 17. 11:18, kedd | Helyi
A rendőrök nagy erőkkel keresik a Dombóvárról eltűnt nőt
Eltűnt Pozsonyi Szabina Kitti
2026. Február 13. 14:00, péntek | Helyi
Apa és fia a dombóvári Fekete István Múzeumot képviselték a FEHOVÁ-n
„Ősi örökség ez, amit egyik ember örököl, a másik nem. Ősi harc ez, kutatási vágy, megfigyelés, tudásszomj, kalandkeresés, gyűjtési szenvedély, erdők, mezők, nádasok szeretete.” (Fekete István)
2026. Február 13. 13:02, péntek | Helyi
Az oldalára dőlt egy kamion Mágocs külterületén
Az oldalára dőlt egy terményt szállító kamion csütörtök reggel Mágocs külterületén









