Városlista
2025. július 9, szerda - Lukrécia

Hírek

2020. Október 06. 16:12, kedd | Helyi
Forrás: Dombóvár Város Önkormányzata, fotó: MTI/Ujvári Sándor

Lakiteleken termet neveztek el dr. Balipap Ferencről

Lakiteleken termet neveztek el dr. Balipap Ferencről

Nagy érdeklődés mellett adták át a Nemzeti Művelődési Intézet székházát Lakiteleken.

Október 3-án nagy érdeklődés mellett; kulturális szakpolitikusok, országgyűlési képviselők, megyei és települési vezetők, valamint a közművelődési szakma jeles képviselőinek jelenlétében adták át a Nemzeti Művelődési Intézet székházát Lakiteleken.

Az épület közösségi termeit a közművelődési szakma kiemelkedő képviselőiről; Dr. Balipap Ferencről, Beke Pálról és Kígyós Sándorról nevezték el.

Az ott elhelyezett táblán a következő sorok olvashatóak:
"Balipap Ferenc Terem
(1948-2013)

A hazai közművelődés kiemelkedő személyisége, aki példaértékű életútjával, szakpolitikai, szépirodalmi írásaival a helyi közösségek megerősítését, a nemzet felemelkedését szolgálta. Mindennapi gyakorlatba ültetett szakmai tapasztalaival példát és utat mutatott a közművelődési intézményvezetőknek, valamint a civil szervezetek vezetőinek.

Jelentős szakmai újítása volt, hogy az intézményében megjelent a helybéli emberek mindennapi életéhez szükséges ismeretek átadásának fóruma, a hétköznapi élet kultúrája és a munkahelyek világa. Csatlakozott az ún. "Nyitott Ház" kísérlethez, azokhoz a művelődési otthonokhoz és szakemberekhez, akik azt gondolták, hogy az emberek közös művelődésére, a közös tudás megszerzésére kell helyezni a hangsúlyt.

Díjai:
Bessenyei György - díj
Gyulaj község díszpolgára
Dombóvár Város Elismerő Díszjelvény

Emlékét szülőhelyén, a Tolna megyei Gyulajon, a róla elnevezett közösségi ház őrzi az utókornak"

Köztudott, hogy a népművelő, szociológus néhai Balipap Ferenc 1977-92. között a dombóvári Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója volt, később a Magyar Művelődési Intézet Dél-Dunántúli Közösségszolgálatának vezetője, majd 2001-2004. között a Magyar Művelődési Intézet általános igazgatóhelyetteseként dolgozott.
Városunk művelődési háza irányítása alatt került be a közművelődési szakma vérkeringésébe és lett országos hírű. Számtalan neves szakember fordult meg akkoriban rendszeresen Dombóváron, ahogy azon két ismert kollégája is, akikről szintén termet neveztek el Lakiteleken.

Dr. Balipap Ferenc emlékezetét városunk is tisztelettel őrzi és ápolja.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 09. 08:39, szerda | Helyi

Sikeresen megszervezték idén is a Balaton kerülő retro kismotorozást

Az elmúlt hétvégén IX. alkalommal tartották meg a már szokásos, éves Balaton kerülő túrát többnyire Babettákkal és egyéb más kis retro mopedokkal.

2025. Július 07. 14:53, hétfő | Helyi

Súlyos sérüléses baleset történt Dombóváron

Július 4-én egy autós Dombóváron a Vörösmarty utcában a Pannónia út irányába közlekedett, amikor a kereszteződésben az autó vezetője nem adta meg az elsőbbséget és kihajtott a védett úton közlekedő kocsi elé.

2025. Július 04. 10:37, péntek | Helyi

Meghosszabbították a másodfokú hőségriasztást – tartós kánikula várható

Az Országos Tisztifőorvos a június 30-án (hétfő) 00 órától július 4-én (péntek) 24 óráig érvényben lévő országos másodfokú hőségriasztást július 7-én (hétfő) 24 óráig meghosszabbítja.

2025. Július 04. 07:29, péntek | Helyi

Szerdán is szabadtéri tüzekhez vonultak a tűzoltók

Nyolc tűzeset és egy műszaki mentés adott munkát vármegyénk tűzoltóinak július másodikán.