Városlista
2026. április 10, péntek - Zsolt

Hírek

2011. Július 21. 06:55, csütörtök | Helyi
Forrás: Döbrököz honlapja

Lesz végre tájháza Döbrököznek

Lesz végre tájháza Döbrököznek

Már évek óta szeretnének a döbrököziek maguknak egy tájházat, amely egyfajta helyi múzeumként bemutathatná a község történetét és néprajzát.

Sajnos mindeddig ez nem valósult meg, pedig már sok-sok évvel ezelőtt az akkori polgármester, Szabó István is élére állt ennek az ügynek.

Igazából olyan épületet keresett az önkormányzat erre a célra, mely lehetőleg a falu központjában helyezkedik el és stílusában tükrözi e táj építészeti jegyeit. Korábban volt is néhány ilyen épület, de azokat a tulajdonosoktól nem sikerült megvásárolni, mert vagy lakták őket, vagy olyannyira leromlott az állaguk, mire eladók lettek volna, hogy az önkormányzat úgy már nem akarta megvásárolni őket.

Mióta üresen áll a döbröközi művelődési ház közvetlen szomszédságában lévő, talán az utolsó tájháznak alkalmas épület, Szili Lajosné polgármester tárgyalásban volt annak tulajdonosával, Suti Károllyal. Most fiával - aki a közelmúltban megörökölte az épületet - sikerült megállapodni. A döbröközi képviselő-testület felismerte, hogy a községnek ez az utolsó lehetősége az épület megszerzésére, bár a költségvetés szűk mozgásteret enged, mégis a vásárlás mellett döntöttek. Az önkormányzat 3 millió forintért megvette a házat. Az összeget három egyenlő részletben kell kifizetni. Az eladó a berendezést is hátrahagyta, és külön kiemelte, hogy az árszabásnál figyelembe vette azt, hogy szülei, nagyszülei házát majdan az egész döbröközi közösség fogja tájházként használni.

A képviselő-testület előzőleg Sebrek Csaba építész társaságában tekintette meg az ingatlant. A vályogtéglából épült ház mondhatni kifogástalan, felázás-mentes, száraz állapotban van. A szakértő szerint még kétszáz évig biztosan állni fog, ha a falak aláázását megelőzik. Amit lehetőleg még az idén el kell végezni az épületen, az a tető átrakása és a csatorna megjavítása.

A Döbröközi Hagyományőrző Alapítvány vezetője, Andikné Schmidt Mária is ezt az épületet tartotta a legalkalmasabbnak tájház céljára. Most az ő feladatuk lesz a felújítás és berendezés megszervezése az új funkciónak megfelelően.

Az oszlopos tornácú házban gyönyörű rakott tűzhely, nyitott kémény, kővel kirakott pince is van. Úgy tudjuk, hogy már tervezik kemence építését is a leendő tájház udvarára, amely egybe lesz nyitható majd a Művelődési Ház udvarával. Egy új, faluképet meghatározó, kulturális intézmény-együttes jön tehát létre. (ft)
 

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 07. 11:33, kedd | Helyi

Veszettség elleni eboltást tartanak Dombóváron

Dombóváron az ebek 2026. évi veszettség elleni kötelező védőoltása az alábbi helyeken és időpontokban történik:

2026. Április 02. 11:28, csütörtök | Helyi

Városnapi ünnepi gála Dombóváron

Dombóvár 1970. április 1-jén kapott városi rangot, melynek évfordulóját idén is méltó módon ünnepelte a város.

2026. Április 01. 13:47, szerda | Helyi

Bor- és pálinkaversenyt tartottak Várongon

A helyi önkormányzat az idei évben is megrendezte a gazdák bor- és pálinkaversenyét.

2026. Március 27. 10:24, péntek | Helyi

Mindenük elégett Kaposszekcsőn, segítségre szorul a kétgyermekes anya

Egyedülálló anya két gyermekével segítségre szorul, mert bérlakásuk kiégett Kaposszekcső Liget lakótelepen. Lakhatásukat segíti az önkormányzat, de ruháik, használati eszközeik teljesen megsemmisültek,