Városlista
2025. október 4, szombat - Ferenc

Hírek

2014. November 17. 08:14, hétfő | Helyi
Forrás: Berki Zsolt, fotó: Tilinger Sándor

Máté László tanár úr emlékére

Máté László tanár úr emlékére

A közelmúltban elhunyt Máté László tanár úrról bizonyára sokan őriznek kedves emlékeket, mint ahogy én is.

Legtöbben úgy emlékeznek a tanár úrra, mint magyar-történelem szakos tanárra, aki hivatása mellett szabadidejében szívesen készített fotókat, gyakran járt könyvtárba, valamint a helyi városi televízió alapító tagja volt. Személyes emlékeim közé tartozik a Petőfi Sándor összes költeményei című két verseskötet, amelyeket Tőle kaptam ajándékba, amikor még általános iskolába jártam. Bölcs tanácsait, véleményét később is szívesen hallgattam. Amikor beszélgettünk, mindig mondott egy érdekességet.
Kevesen tudják Laci bácsiról például, hogy a magyar történelem híres alakjai közül Nagy Lajos király volt az egyik kedvence, pécsi kötődése miatt. Sokrétű érdeklődése a színházi előadásokra is kiterjedt. Ahogy én tudom, a Pécsi Nemzeti Színház egyik örökös tagját, N. Szabó Sándor művész urat is tisztelte. Azonkívül sokan nem is hinnék, hogy kedvelte a régi magyar futballt. Az egyik kedvenc futballistája Solymosi Ernő (becenevén Pixi), a magyar labdarúgó válogatott, a Diósgyőri VTK, az Újpesti Dózsa, és a Pécsi Dózsa egykori kiváló középhátvédje volt.

Én így emlékezek Laci bácsira.

Nyugodjon békében!

Berki Zsolt

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 02. 13:00, csütörtök | Helyi

Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjprogram 2026. Dombóváron

A pályázatok beadási határideje: 2025. november 4. (kedd) 16,00 óra.

2025. Október 02. 08:00, csütörtök | Helyi

Ingyenes, szakmát adó képzések indulnak felnőttek részére Dombóváron

Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.

2025. Október 01. 11:40, szerda | Helyi

A BestByte Dombóvár legújabb ajánlatai

Best ajánlatok!

2025. Október 01. 08:13, szerda | Helyi

Horváth Tamás élete versenyét futotta végig – teljesítette a Spartathlont!

A dombóvári ultrafutó emberfeletti teljesítménnyel, közel 34 óra alatt teljesítette a legendás, 246 kilométeres távot Athén és Spárta között.