Hírek
2012. Május 24. 21:30, csütörtök |
Helyi
Forrás: dr. Kriston Vízi József
Múzeumról szabadidőben
Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán zajló mesterképzésnek immár része a szabadidő-szervezés sokoldalú tudománya is. Ez a stúdium is olyan, amely szinte csakis a gyakorlat terepén tapasztalható meg igazán.
A tavaszi félév a téma történetisége mellett annak emberközpontú jellegzetességeit, kultúrantropológiáját járja körül. Az iskolai élethez kapcsolódó - a megszerzett ismeretek játékos, könnyed, a tanulás-gyakorlást kellőképpen segítő - módszerek múzeumi feldolgozásának bemutatására dr. Kriston Vízi Józsefet kérte fel a Neveléstudományi Intézet.
A budapesti elméleti órák mellett a képzésben résztvevők egy csoportja nemrég a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben töltött el egy munkanapot, hogy a helyszínen tanulmányozhassa a gyakorlati megvalósulást. A hallgatók a múzeumba látogató gunarasi pihenővendégek vagy az Erky-Nagy Tibor tipográfus vezette nyomda-történeti diákfoglalkozás lezajlásának egyaránt megfigyelői, illetve részesei voltak.
Az itt is elmaradhatatlan elméleti órák közben pedig Kriston-Bordi Zsuzsanna tanító, közoktatási szakértő tartott gyakorlati bemutatót a Kapos-menti textilmotívumokat is sajátosan megelevenítő papírsodrásminta-alakítás és kézügyességi alkotó módszer, valamint technika népszerűsítésével. A hallgatók maguk is örömmel kapcsolódtak be az esős kinti órák sikeres elűzésének kreatív foglalatosságába.
Szöveg és fotók: kristonvízi. További képekért kattintson a lenti felvételre.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 02. 14:47, csütörtök | Helyi
Energiatárolókat telepítettek 5 településen, köztük Dombóváron is
Országszerte 5 helyszínen telepítettek energiatárolókat összesen csaknem 4,4 milliárd forint értékben az Energiabörze cégcsoport tagvállalatai
2026. Július 02. 13:44, csütörtök | Helyi
Akciós hűtő-fűtő klíma és ingyenes padlásfödém-szigetelési lehetőség
Kedvező nyári ajánlat július hónapban: 250 000 Ft-ért már 3,5 kWh teljesítményű hűtő-fűtő klíma érhető el beszereléssel együtt.
2026. Július 02. 09:33, csütörtök | Helyi
Óvatosan a mentett jelszavakkal!
Egy férfi e-mail fiókját törték fel ismeretlenek, majd egy utazási oldalon szobát foglaltak 5 főre Austinban.
2026. Július 02. 08:00, csütörtök | Helyi
Akciós tűzifa közvetlenül a Kocsolai Nagy Tüzépről
A Kocsolai Nagy Tüzép július 1–31. között kedvezményes áron kínál prémium minőségű akác tűzifát: 24.000 Ft/m³ áron.












