Hírek
2012. Szeptember 17. 12:31, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
OGY – Az alkotmányügyi bizottság támogatja a bírák nyugdíjkorhatárának 65 évre emelését
A bírák és az igazságszolgáltatás más, közhatalmat gyakorló szereplői esetében is 65 év lehet a nyugdíjkorhatár, míg a bírósági vezetői tisztségek 62 éves korig tölthetők be az igazságügyi miniszter törvénymódosító javaslata értelmében, amelyet hétfőn támogatott az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának kormánypárti többsége.
Répássy Róbert, az igazságügyi tárca államtitkára az alaptörvény második módosításának, valamint az igazságügyi jogviszonyban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosítások ismertetésekor elmondta: az Alkotmánybíróság júliusi döntése nyomán született előterjesztések azt is tartalmazzák, hogy nyugdíj folyósítása mellet ne lehessen bírói tevékenységet végezni. Elmondta azt is: a diszkriminációról szóló folyamatos vitának kívánnak gátat szabni azzal, hogy egységes szabályozás születik a nyugdíjazás tekintetében az igazságszolgáltatás összes közhatalmat gyakorló szereplőjére vonatkozóan, vagyis nemcsak a bírókat, hanem az ügyészeket vagy a jegyzőket illetően is. A 65 éves kort idén és jövőre betöltők 2014. január 1-jétől vonulnának nyugdíjba. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke az ülésen elmondta: a bírói kar a 65 éves korhatárt elfogadhatónak tartja, azt azonban kifogásolhatónak ítéli, hogy a nyugdíj-összeférhetetlenségi szabály a közszféra más területein nem, csak a bírók esetében érvényesül. Az OBH elnöke átalány-kártérítést javasolt azoknak a bíráknak, akiket az alkotmányellenesnek ítélt rendelkezések alapján nyugdíjaztak. Handó Tünde szerint felhatalmazást kellene adni a központi igazgatásnak arra, hogy az emiatt elindult peres eljárásokban egyezséget köthessenek, akik pedig nem indítottak pert, azoknak kérelemhez és nyilatkozathoz kötötten kellene kompenzációt biztosítani. Az OBH elnöke azt is felvetette, hogy a vezetői korhatár csak a határozott időre és csak a jogszabályok elfogadását követően kinevezettekre vonatkozzon. Azt is javasolta, hogy a nyugdíjba vonuló bírók – a rájuk vonatkozó összeférhetetlenségi szabály okán – szolgálati pótlékban részesüljenek.
Több ellenzéki képviselő is diszkriminatívnak tartotta a javaslatot. Staudt Gábor (Jobbik) azt kifogásolta, hogy a bírák nem dolgozhatnak nyugdíj mellett, míg Bárándy Gergely és Lamperth Mónika szocialista politikusok azzal nem értenek egyet, hogy korhatárhoz kössék a bírók esetében a nyugdíjazást. Szerintük ez - életkortól függetlenül - beavatkozás a bírói kar függetlenségébe.
Kormánypárti képviselők – Vas Imre és Gulyás Gergely (Fidesz) - azt tartották megfontolandónak, hogy a tanácsvezető bírók tisztségüket 62 év fölött is betölthessék, valamint azt, hogy a vezetői megbízatás esetében ne a betöltésnél, hanem a kinevezésnél szabjon gátat a 62 év. Január 1-jén lépett életbe az a rendelkezés, amely a bírák nyugdíjkorhatárát a korábbi 70-ről 62 évre csökkentette, az Alkotmánybíróság azonban július 16-án visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a vitatott rendelkezést. Indoklásában hivatkozott a többi közt a bírói függetlenség és elmozdíthatatlanság jogállami értékére.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 02. 13:00, csütörtök | Belföld
Kármán András: már elérhető a 2027-es költségvetés tervezésének tájékoztatója
A 2027-es költségvetés tervezéséhez kapcsolódó tájékoztató már elérhető.
2026. Július 02. 09:00, csütörtök | Belföld
Velkey György László: Szijjártó Péter kétmilliárd forintért bérelt magánrepülőgépeket tavaly
Szijjártó Péter volt külügyminiszter tavaly több mint kétmilliárd forint értékben bérelt magánrepülőgépeket \"a magyar adófizetők pénzéből\" - írta a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Július 02. 06:46, csütörtök | Belföld
Katasztrófavédelem: nyugaton és keleten is vihar okozott károkat
Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerda délután, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét
2026. Július 02. 06:43, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: a kormány döntött a százezer forintos iskolakezdési támogatásról
A kormány döntött a százezer forintos iskolakezdési támogatásról - közölte a miniszterelnök Facebook-oldalán.

