Hírek
2014. Március 06. 15:11, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI, fotó: Dr. Schmidt László
Ősszel kezdődhet a dombóvári kórház korszerűsítése
Ez év őszén elkezdődhet a dombóvári Szent Lukács kórház A szárnyának rekonstrukciója - közölte a kórház igazgatója az MTI-vel.
Az 1,88 milliárd forintos projekt keretében az Európai Regionális Fejlesztési Alap százszázalékos támogatásával a kórházi szárny épületét teljes egészében korszerűsítik - mondta Kerekes László.
A projekt a támogatási szerződés megkötése után indulhat el, a kiviteli tervek már elkészültek. Az ütemezés szerint az építkezés októberben kezdődik el, és 2015. júliusig be kell fejeződnie - tette hozzá.
A projekt részeként orvosi műszereket is beszereznek, elsősorban a radiológiai diagnosztikai eszközpart újul meg, többek között új digitális röntgent, négy ultrahangkészüléket, az intenzív osztály számára pedig lélegeztetőkészüléket vásárolnak. A támogatásból 170 millió forint értékben a pincehelyi kórház épületét is részlegesen felújítják.
A Szent Lukács kórház, amelynek B szárnyát 2006-ban korszerűsítették, jelenleg 380 ágyon gyógyít betegeket, ezek közül 120 ágy az aktív betegellátást szolgálja. Az intézményvezető ismertetése szerint a kórház most megújuló épületrészében a belgyógyászati, a sebészeti, a traumatológiai, a szülészeti és a krónikus belgyógyászati osztályt helyezik majd el.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 17. 20:43, kedd | Helyi
Új emlőszűrő állomás Tolna vármegyében, Tamásiban
Elsősorban a Tamási és a Dombóvári járásban élő hölgyeknek jó hír, hogy 2026. február 18-tól fogadja az emlőszűrésre jelentkezőket a Tamási Rendelőintézetben telepített mammográfiás szűrőállomás.
2026. Február 17. 11:18, kedd | Helyi
A rendőrök nagy erőkkel keresik a Dombóvárról eltűnt nőt
Eltűnt Pozsonyi Szabina Kitti
2026. Február 13. 14:00, péntek | Helyi
Apa és fia a dombóvári Fekete István Múzeumot képviselték a FEHOVÁ-n
„Ősi örökség ez, amit egyik ember örököl, a másik nem. Ősi harc ez, kutatási vágy, megfigyelés, tudásszomj, kalandkeresés, gyűjtési szenvedély, erdők, mezők, nádasok szeretete.” (Fekete István)
2026. Február 13. 13:02, péntek | Helyi
Az oldalára dőlt egy kamion Mágocs külterületén
Az oldalára dőlt egy terményt szállító kamion csütörtök reggel Mágocs külterületén
