Hírek
2023. Február 27. 08:42, hétfő |
Helyi
Forrás: Bodó Imre
Pálinkaversenyt tartottak Nakon
A naki gazdák az önkormányzat szervezésében megtartották az évtizedesnek tekinthető pálinkamustrájukat.
A koronavírus-járvány miatt elmaradtak a bírálatok. A korábbi évekkel ellentétben kevesebb, mindössze 36 minta érkezett a bírálóbizottság elé. Viszont elmondható, hogy mind minőségben, mind a címkézés, palackozás tekintetében lényeges javulás tapasztalható a korábbi évekhez képest.
A bírálat eredényeként 15 arany, 17 ezüst és 4 bronz oklevél került kiosztásra. Elsőként Bodó Imre ny. agrármérnök, a dombóvári Éles Simon Kertbarát Egyesület nevében is köszöntötte a gazdákat és a szervezőket, majd Szabó Zoltán kertbarát és Füleki Zoltán elnök is elmondták véleményüket a bírálaton tapasztaltakról. Szabó Zoltán kiemelte a fajták közül az eredményesen szereplő őszibarack, a kajszi és nem utolsó sorban a törkölyből készített pálinkákat. Füleki Zoltán pedig a cefrék kezelésének javulásáról és a bronz minősítést elért pálinkák hibáiról és a pálinkák szellőztetésének fontosságáról beszélt. A résztvevőket köszöntötte Rácz Róbert polgármester, aki elmondta, hogy a jövőben is szeretnék megrendezni a pálinka és borversenyeket is.
A legeredményesebb gazdák a következők voltak: Gubicza Ferenc: 4 arany, 2 ezüst, Kőszegi Zoltán: 3 arany, 2 ezüst, Kacz Sándor 2 arany és 1 ezüst minősítéssel. Különdíjat kapott Gubicza Ferenc őszibarack párlata.
A Év Pálinkája elismerést pedig Kőszegi Zoltán kajszibarack pálinkája érdemelte ki.
A rendezvény közös vacsorával és kötetlen beszélgetéssel zárult.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 19. 07:00, kedd | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható
Ha szeretné rendszeresen és mielőbb megkapni újságunkat online postaládájába, iratkozzon fel email címével az alábbi oldalon:
2026. Május 18. 19:38, hétfő | Helyi
Fegyver helyett futócipő - interjú a dombóvári századossal
Sebők Attila százados a Dombóvári Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjeként ma már nemcsak a nyomokat kutatja megszállottan, hanem a kilométereket is.
2026. Május 15. 14:53, péntek | Helyi
Buzánszky 101 – Futballal és emlékekkel tisztelegtek Dombóváron az Aranycsapat legendája előtt
Buzánszky Jenő olimpiai bajnok labdarúgó, az Aranycsapat tagja idén ünnepelte volna 101. születésnapját.
2026. Május 14. 12:00, csütörtök | Helyi
Élő hal vásár Attalán – péntekenként friss hal közvetlenül a termelőtől
Minden pénteken 9 és 12 óra között élő hal vásár Attalán

