Hírek
2013. Május 06. 15:42, hétfő |
Helyi
Forrás: Dr. Kriston Vízi József
Piszkos örökségünk: Alsóhetény ma!

„A régészeti lelőhelyek, védett épületek és területek állagának óvása, állapotuk figyelemmel kísérése és az észlelt gondok megoldásában való aktív részvétel….”
– ez is olvasható többek között az 1984-ben alakult Dombóvári Városszépítő és Városvédő – immár – Közhasznú Egyesület Alapszabályában.
Ennek szellemében tett ezen a hétvégén önkéntes örökségvédő őrjáratot Németh Richárd tagtársunk s néhány barátja, akit ma, május 4-én délután magam is elkísértem a Dombóvárhoz közeli Alsóheténybe (Kapospula község része). Ezúttal a Dr. Tóth Endre régész (Magyar Nemzeti Múzeum) és több száz dombóvári és környékbeli diák s felnőtt összefogásával 1981 és 1994 között folytatott feltáró és kutatómunka helyszíne: a legendás késő római kori logisztikai célú erőd dél-nyugati bejáratához közeli gazdasági területet szemléztük.
Megdöbbentő látvány fogadott: az Alsóheténytől Nak felé vezető betonútról leágazó, avval egy darabig párhuzamosan futó poros úton és közvetlen közelében hosszan felelőtlen és környezetszennyező emberek barbárságának nyomaival találkozhattunk.
A frissen zöldellő bokrok alján hosszan építési törmelék-kupacok, állati piszokkal teli szemetes zsákok, felszámolt háztartás maradék darabjai hevernek szanaszét. Legszörnyűbb egy, az útra s a közeli vetésbe dobott, kizsigerelt vaddisznó maradványai; műanyag zsákba gyömöszölt testrészeitől néhány méternyire az elejtett állat feje oszladozott a zsendülő vetésben!
A múzeumpártoló, fizikai munkájával s számos értékes adományával már eddig is segítőkészségről bizonyságot adó Németh Richárd vállalja, hogy segítőivel együtt a napokban összegyűjtik a hulladékot,- már csak annak a közeli elszállítását kellene „valakinek” elvállalni. Ébresztő, – elsősorban - alsóhetényi és kapospulai polgártársak!
szöveg és kép: dr. Kriston Vízi József
múzeumvezető, örökségvédő
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 02. 13:00, csütörtök | Helyi
Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjprogram 2026. Dombóváron
A pályázatok beadási határideje: 2025. november 4. (kedd) 16,00 óra.
2025. Október 02. 08:00, csütörtök | Helyi
Ingyenes, szakmát adó képzések indulnak felnőttek részére Dombóváron
Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.
2025. Október 01. 08:13, szerda | Helyi
Horváth Tamás élete versenyét futotta végig – teljesítette a Spartathlont!
A dombóvári ultrafutó emberfeletti teljesítménnyel, közel 34 óra alatt teljesítette a legendás, 246 kilométeres távot Athén és Spárta között.