Városlista
2026. május 18, hétfő - Erik, Alexandra

Hírek

2018. Február 22. 08:22, csütörtök | Helyi
Forrás: Dombóvár Város Önkormányzata

Siófok és Pécs között lehet majd tekerni a tervek szerint

Siófok és Pécs között lehet majd tekerni a tervek szerint

A tervek szerint még az idén elkészül a Siófok és Pécs közötti kerékpárút tervezése, a kivitelezés pedig várhatóan jövőre kezdődik el.

Ez annak köszönhető, hogy a kormány tavaly nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a beruházást és arról is döntött, hogy arra 6,9 milliárd forint állami forrást biztosít. A Balaton déli „fővárosától” már korábban elkészült - a Sió-csatorna mentén - a Szabadhídvégig tartó 12 kilométeres szakasz. Annak folytatásaként valósulhat meg a Tamásin áthaladó és Dombóvárig tartó rész. Az említett két utóbbi település önkormányzatai egymással összefogva az IZRA Bt-vel dolgoztatták ki az újonnan megépítendő 69 kilométer hosszú kerékpárút turisztikai megvalósíthatósági tanulmányát. Az feltárja azt, hogy milyen közvetlen és közvetett előnyöket rejt a két szomszédos térség számára a meglévő, valamint a tervezett idegenforgalmi attrakciók kerékpáros útvonallal történő összekapcsolása.
A „magyar tenger” körüli, sokak által kedvelt és használt balatoni bringakörhöz csatlakozik majd a Siófok és Pécs közötti, összesen 136 kilométeres bicikliút. Annak egy része a Lepsényt Dombóvárral összekötő, ám több évtizeddel ezelőtt forgalmon kívülre helyezett vasútvonal töltésén kerül kialakításra. Ez jelentősen - mintegy 20-30%-kal - olcsóbbá teszi az említett szakasz megépítését.
- Képviselő-testületünk már régóta szorgalmazza azt, hogy a Balatonról kerékpárral biztonságos körülmények között lehessen eljutni Tamásin és városunkon keresztül Pécsig, illetve az ellenkező irányba - emelte ki Tigelmann Péter, Dombóvár gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere. - Nekünk fontos az, hogy a településünkre érkező és a Gunarason üdülő turisták kiegészítő programként kerékpárral is el tudjanak jutni Tamásiig és kipróbálják az ottani termálfürdőt, vagy meglátogassák a Gyulaj Zrt. vadasparkját. Természetesen Tamásiból is várjuk a biciklis vendégeket, akik a sok látnivalóval szolgáló városunkkal és a gyógyfürdőnkkel ismerkedhetnek meg.
A Siófok és Pécs közötti 136 kilométeres táv 2-3 napos bringatúrára is alkalmas, valószínűleg kedvelt lesz a gyermekes családok körében. A távlati elképzelésekben az is szerepel, hogy a baranyai megyeszékhelyet összekötik a horvátországi Eszékkel, majd azt Zágrábbal, onnan pedig az Adriai-tengerig lehet majd eltekerni.

Címkék: kerékpárút

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 15. 14:53, péntek | Helyi

Buzánszky 101 – Futballal és emlékekkel tisztelegtek Dombóváron az Aranycsapat legendája előtt

Buzánszky Jenő olimpiai bajnok labdarúgó, az Aranycsapat tagja idén ünnepelte volna 101. születésnapját.

2026. Május 14. 12:00, csütörtök | Helyi

Élő hal vásár Attalán – péntekenként friss hal közvetlenül a termelőtől

Minden pénteken 9 és 12 óra között élő hal vásár Attalán

2026. Május 14. 07:38, csütörtök | Helyi

Orvvadászat miatt nyomoznak a dombóvári rendőrök

Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.

2026. Május 13. 10:29, szerda | Helyi

40 éve a tűzvédelmi szolgáltatásban Dombóváron

A dombóvári tűzoltóság megalakulásának 150. évfordulója alkalmából elismerésben részesült BERTA MÁRTON ISTVÁNNÉ több évtizedes megbízható, magas színvonalú munkásságáért.