Városlista
2026. február 7, szombat - Tódor

Hírek

2012. Március 09. 13:30, péntek | Helyi
Forrás: dr. Kriston Vízi József

Spiritus Loci: másodszor engedték ki a szellemet a palackból

Spiritus Loci: másodszor engedték ki a szellemet a palackból

A Dombóvári Városszépítők által működtetett Helytörténeti Gyűjtemény - csak pár napnyi szünet után - tegnap megnyitotta idei első, saját szellemi és tárgyi erőből, közösségi összefogással rendezett új időszakos tárlatát.

Az elfogadott éves és számos múzeumbarát által is támogatott egyesületi terv szerint megkezdődnek egy nagyobb szabású helytörténeti kiállítás előmunkálatai, amelyeket úgynevezett tanulmányi tárlatok alapoznak meg.

Így a „Dombóvári képeslapok és képes lakok” című sorozat keretében ezúttal az újjárendezett terekben most a török alól felszabadult Kapos-könyök vidékén megtelepedők, valamint a 19. század közepétől megizmosodó iparos és gazdálkodó igyekezet lenyomatai láthatók március 8-án a kora esti óráktól.

Mindehhez a már korábbról meglévő tárgyak, beszédes vagy éppen mostantól megszólaltatott dokumentumok, a település életének becses relikviái, jelképek és egyedi művészi és építészettörténeti alkotások jelennek meg. A képeslapok elsősorban a két országosan is kiemelkedő gyűjtő, Steiner Józsefné és Dr. Szombath Tibor nemes felajánlásaként kerültek már korábban ide, ám az elmúlt napokban is új ritkaságokat hozott a futárposta.

Itt láthatók pl. a település korábbi pecsétjeinek társaságában az Erky-Nagy Tibor tipográfus által alkotott dombóvári címertörténeti színes lapok is. A hangulati elemek sorában számos, régen látott Fetter-kisplasztika is gyönyörködteti az érdeklődőket.

A korábban nagy sikerű, a helyi védett épületekre fókuszáló képek (Németh Gabriella, Tilinger Sándor, Sebrek Csaba és Zsuzsa vagy Kiss Gábor fotóinak együttese) a helyi építészet motívum-kincseivel együtt teljesednek ki.

Ezen az esten stílszerűen a Dr. Szőke Sándorné helytörténész tollából megjelent nagy sikerű kötet ismét a figyelem középpontjába került. Ennek vetített képekkel kísért előadása az 1895-ben először járási székhelyet nyert Dombóvár közéletéről, az országos, megyei, helyi és térségi/járási közigazgatás mechanizmusát és ennek emberi-szakmai hátterét adva értekezett a ma is frissen alkotó szakember.

A beszélgetésekkel és hozzászólásokkal bőven tarkított est házigazdája, dr. Kriston Vízi József múzeumvezető elmondta, hogy a helytörténeti klubfoglalkozásokat folytatni szeretnék; s az év helyi előadói már készülnek is különböző, az ifjúság érdeklődésére is számot tartó témákkal. Az új, időszakos kiállításhoz pedig a diákoknak fotósorozat-készítő pályázatot és bemutatási lehetőséget terveznek a Műemléki Világnaphoz kapcsolódóan, valamint Múzeumi Mozgó címen archív felvételek - előzetesen meghirdetett – bemutatására készülnek.

A "Spiritus Loci - A Hely Szelleme" Helytörténeti Klub következő találkozójára április 10-én kerül sor, amikor is Dr. Berta Bálint tart majd előadást Dombóvár és járása történeti demográfiájáról.

Szöveg: kvj

A Németh Gabriella és Kriston Vízi József fotóiból összeállított képgalériánkat itt megtekintheti.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 05. 08:44, csütörtök | Helyi

Kiemelten népszerű ajánlatokkal várja a napelemes pályázókat a Z-Solar

A napelemes megoldások specialistája és prémium kivitelezője, a Z-Solar kiegyensúlyozott csomagajánlatokkal is készült az Otthoni Energiatároló Programban pályázóknak és érdeklődőknek. Ismerje meg a lehetőségeket!

2026. Február 04. 10:33, szerda | Helyi

A Csík Zenekar ad koncertet február 21-én Dombóváron

Jegyek vásárolhatók a www.ticat.hu oldalon vagy személyesen a Dombóvári Művelődési Házban

2026. Február 03. 22:00, kedd | Helyi

Állatgondozókat keresnek kiemelt bérezéssel

Kaposszekcső környékéről várják azokat az álláskeresőket, akik sertések vagy szarvasmarhák gondozását vállalják. Jelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet:

2026. Január 26. 18:51, hétfő | Helyi

Pályázzon privát fotógyűjteményével a Néprajzi Múzeum kiírásán!

Felhívásában a Néprajzi Múzeum olyan magánszemélyek vagy családok jelentkezését várja, akik szívesen bemutatnák az 1990 és 2005 közötti időszakból származó fényképeiket