Hírek
2018. Szeptember 08. 20:03, szombat |
Helyi
Forrás: Dombó Média
Szomszédvár tenisztalálkozó
Szeptember 1-jén a Szuhay Sportcentrum két salakos pályáján szomszédvári rangadót rendeztek a dombóvári és a kaposvári csapat részvételével.
- A 2000-es évek elején gyakran jártunk át egyéni és páros megmérettetésekre a somogyi megyeszékhelyre - kezdte az emlékek felidézését a sportbaráti találkozó főszervezője, Zircher György. - Akkor vetődött fel az az ötlet, hogy mérkőzzön meg minden esztendőben egyszer a két város együttese. A helyszín mindig változik. Az idei a 13. összecsapásunk. A hagyományokat követve ez alkalommal is hat egyéni és három páros meccset játszunk. A találkozó esélyesei a mi gárdánk tagjainál jobb játékerőt képviselő somogyiak, ám szeretnénk őket megszorongatni. Néhányszor már sikerült meglepetést szereznünk a váratlan, ám teljesen megérdemelt győzelmünkkel, ami most sem elképzelhetetlen.
Az egyik hazai teniszező, dr. Horváth Sándor arról beszélt, hogy törekszenek visszavágni a legutóbbi vereségért és viszonozni azt a csodálatos vendéglátást, amiben 2017-ben Kaposváron részük volt. Szeretnék, ha sportbarátaik a vesztes bánkódásával, de a kellemes együttlétre szívesen gondolva térnének haza a nap végén.
Az utóbbiért mindent megtettek a vendéglátók. Zircher György előbb saját barackpálinkájával kínálta meg a riválisokat és együttesének tagjait, majd közös tojásrántottás reggelire invitálta meg a résztvevőket. Az evés utáni sorsolásnál eldőlt az, hogy ki kivel meccsel. A dombóváriak közül egyéniben dr. Józan Dániel, dr. Pelbáth József és Sándor Tibor diadalmaskodott, párosban pedig a dr. Horváth Sándor és Sándor Tibor alkotta duó bizonyult jobbnak ellenfelénél. A házigazdák ugyan 5:4-re alulmaradtak, de közülük senki sem bánkódott, mert a finom vacsora - babgulyás és sertéskörmös pacal - kárpótolta őket az elmaradt győzelemért.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
2026. Május 19. 07:00, kedd | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható
Ha szeretné rendszeresen és mielőbb megkapni újságunkat online postaládájába, iratkozzon fel email címével az alábbi oldalon:
2026. Május 18. 19:38, hétfő | Helyi
Fegyver helyett futócipő - interjú a dombóvári századossal
Sebők Attila százados a Dombóvári Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjeként ma már nemcsak a nyomokat kutatja megszállottan, hanem a kilométereket is.
2026. Május 15. 14:53, péntek | Helyi
Buzánszky 101 – Futballal és emlékekkel tisztelegtek Dombóváron az Aranycsapat legendája előtt
Buzánszky Jenő olimpiai bajnok labdarúgó, az Aranycsapat tagja idén ünnepelte volna 101. születésnapját.

