Hírek
2015. Április 03. 08:21, péntek |
Helyi
Forrás: Dombóvári Helytörténeti Múzeum, fotó: Nagy Csaba, Tilinger Sándor
Tilinger Sándor: Pillanatok
2015. március 28-án szombaton, 15:00-kor nyílott a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben Tilinger Sándor: Pillanatok című fotókiállítása.
A program Sipos Kíra, Vértesi Alexa és Zók Alexandra (a Dombóvári Belvárosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói, felkészítő tanáruk: Horváth László) alkotta trió hegedűjátékával kezdődött, Corelli: Largo című darabját játszották.
Ezt követően Müller Ádám gyűjteményvezető köszöntötte a megjelenteket, Ogulin város küldöttségét, akik a Város Hete 2015 programsorozat alakalmából látogattak városunkba.
A tárlatot Dr. Hegedűs György a Somogyi Fotóklub elnöke nyitotta meg.
A fotóklub elnöke méltatta Tilinger Sándor munkásságát, beszélt az indíttatásról, a fotós életútját meghatározó eseményekről.
1963-ban indult fotóklub a Koronában Balássy Gyula vezetésével, a 60’-as évek második felében már fotópályázatokon indult, ifjúsági klubot szervezett, filmklubot alapított, a 70’-es évektől saját otthoni „laborjában” hívta elő képeit, 1975-tól a Tolnai Népújság tudósítója lett, országos ifjúsági táborokban fotózott, fotósorozatai jelentek meg - Elment a kisvonat, Dombóvár Köztéri szobrai,Két kerékkel a Balatonra -, 1980-ban a Elnyerte a Megyei Tanács Művészeti Ösztöndíját, az országos és nemzetközi hírű szekszárdi kerékpárversenyző Halász testvérekről készített fotósorozatával, gyermekszakkör és országos táborok, megközelítőleg 140 alkalommal szerepeltek fotói zsűrizett fotópályázatokon, 42 csoportos és egyéni kiállításon szerepelt és azóta is fotózik, keresi és örökíti meg a Pillanatokat.
A kiállításon a helytörténeti vonatkozású képek mellett (Az én 1963 c. fotó, Öreg pecás, Varga Gábor szobrászművész a Mester és mű c. fotón, Mészáros tanár úr (Bundi bácsi) fotója, Eszti, Volt egyszer egy ház, a Kossuth-szoborcsoportról készült fotók, Visszazuhanás, stb.) megtekinthetők a művész a kezdetektől a napjainkig használt különböző típusú és márkájú gépei, két fotónagyító gép a fotózás hőskorából, számtalan könyv, melyeket Tilinger Sándor fotós által készített fotók színesítenek.
A megnyitó zárásaként a kiállító megköszönte az érdeklődést majd a megjelentek megtekintették a tárlatot.
A kiállítás június 15-ig tekinthető meg, várjuk a látogatókat, érdeklődőket a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteménybe!
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 07. 11:33, kedd | Helyi
Veszettség elleni eboltást tartanak Dombóváron
Dombóváron az ebek 2026. évi veszettség elleni kötelező védőoltása az alábbi helyeken és időpontokban történik:
2026. Április 02. 11:28, csütörtök | Helyi
Városnapi ünnepi gála Dombóváron
Dombóvár 1970. április 1-jén kapott városi rangot, melynek évfordulóját idén is méltó módon ünnepelte a város.
2026. Április 01. 13:47, szerda | Helyi
Bor- és pálinkaversenyt tartottak Várongon
A helyi önkormányzat az idei évben is megrendezte a gazdák bor- és pálinkaversenyét.
2026. Március 27. 10:24, péntek | Helyi
Mindenük elégett Kaposszekcsőn, segítségre szorul a kétgyermekes anya
Egyedülálló anya két gyermekével segítségre szorul, mert bérlakásuk kiégett Kaposszekcső Liget lakótelepen. Lakhatásukat segíti az önkormányzat, de ruháik, használati eszközeik teljesen megsemmisültek,













