Hírek
2022. Január 06. 08:32, csütörtök |
Helyi
Forrás: Facebook: Városunk Dombóvár
Tolna megyében őszi bajnok a Dombóvár U19-es csapata
A legtöbb pont mellett a legtöbb győzelem és a legkevesebb kapott gól volt a kulcsa a sikeres őszi szereplésnek.
A szezon elején a két éve veretlen Tamási és a megyébe visszatérő Bonyhád csapatai lettek kikiáltva favoritként, így még inkább növeli a féltávnál elért eredményt, a Dombóváriak teljesítményét a Dombóvári Focisuli Egyesület sikere.
A legtöbb pont mellett a legtöbb győzelem és a legkevesebb kapott gól volt a kulcsa a sikeres őszi szereplésnek – jegyezte meg Tárnok Zoltán a sportegyesület elnöke. A csapat kiváló formáját az is jelzi, hogy a regionális bajnokságban is nevezett U 19-es korosztály a rangos csapatok között a középmezőnyben várja a folytatást a lejátszott 14 meccs után.
Az igazi siker számunkra, hogy az idei tolna megyei felnőtt bajnokságban szereplő DFC számára hat kettős engedéllyel rendelkező ifista kap rendszeresen játéklehetőséget. Pálinkó Norbert és Pálinkó Mihály évek óta tartó lelkes munkáját idén Horváth Zoltán edző is segíti, aki a felnőtt csapat élén is tevékenykedik. Ennek az edzői csapatnak köszönhetően, sokkal hatékonyabb a munka, és lehetőséget biztosít a két ifi csapattal rendelkező Focisuli számára a fiatalok eredményesebb integrálására, az utánpótlás bajnokságokban a sikeresebb szereplésre. Büszkeséggel tölt el a sikeres őszi szereplés után, hogy az említett kettős igazolással rendelkező hat játékoson túl korábbi 1999-es, 2000-es és 2002-es születésű labdarúgóikat is láthatják hétről-hétre a felnőtt csapatban, így az Önkormányzat elvárásainak megfelelve talán egyedüli módon a megyében 90% felett van a helyi labdarúgók száma a Dombóvár csapatában.
Sokat kell dolgoznunk, hogy a tavasz is hasonlóan sikeres legyen, de elmondható, hogy hosszú évek óta végre nyugalom és béke honol a felnőtt club és az utánpótlás-nevelő egyesület valamint a helyi önkormányzat között.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 22. 12:00, hétfő | Helyi
Karácsony alkalmából most verseket hozunk - áldott ünnepeket!
,,Mitől olyan nagy ünnep karácsony? Talán attól, hogy gyönyörűséges üzenete van az emberről, a világról és erről az egészről, amiben vagyunk.
2025. December 21. 16:21, vasárnap | Helyi
Karácsonyi szentmisék és istentiszteletek Dombóváron
Az ünnepek alatt az alábbi időpontokban és helyszíneken tartanak szentmiséket és istentiszteleteket Dombóváron:
2025. December 19. 18:00, péntek | Helyi
Fekete István Emléknapot rendeztek Bakócán
A helyi önkormányzat és a Bakócáért Egyesület az idén is megszervezte az immár hagyományossá vált emléknapot, amelyet Fekete István író és Piller Edith házasságkötésének időpontjához közeli szombaton tartottak meg.

