Városlista
2026. május 24, vasárnap - Eszter

Hírek

2018. Május 07. 16:14, hétfő | Helyi
Forrás: Dombó Média

Új vezetője van a Helytörténeti Gyűjteménynek

Új vezetője van a Helytörténeti Gyűjteménynek

Müller Ádám, a Helytörténeti Gyűjtemény vezetője nemrégiben távozott posztjáról, helyére pedig pályázaton választották ki az új muzeológust.

A Földi István Könyvtár működtetésében lévő intézmény élére május elején Varga B. Zsuzsanna került, aki a Szegedi Tudományegyetemen szerzett régész diplomát és eddig a felsőoktatási intézmény régészeti tanszékének munkatársaként dolgozott. Dombóvári kötődése van, ugyanis 2016 óta részt vett a Dombai család egykori várának a feltárásában, a Kapos-folyó árteréből enyhén kiemelkedő területen található falmaradványoknál talált „bosnyák kerámiákat” azonosította be. A szakember megállapította, hogy a török hódoltság idején a Balkánról betelepült délszláv lakosság hozta magával azokat a cserépedényeket, melyek darabjait a föld felső rétege évszázadokon keresztül rejtette.
Az új muzeológus nagy elánnal vetette bele magát a munkába. Azt szeretné, ha az idén megújult Helytörténeti Gyűjtemény rendszeresen szolgálna az érdeklődők számára olyan érdekességekkel, melyek nemcsak a helyiek és a környékbeliek, hanem az idelátogató turisták figyelmét is felkeltenék.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

2026. Május 19. 07:00, kedd | Helyi

A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható

Ha szeretné rendszeresen és mielőbb megkapni újságunkat online postaládájába, iratkozzon fel email címével az alábbi oldalon:

2026. Május 18. 19:38, hétfő | Helyi

Fegyver helyett futócipő - interjú a dombóvári századossal

Sebők Attila százados a Dombóvári Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjeként ma már nemcsak a nyomokat kutatja megszállottan, hanem a kilométereket is.