Hírek
2016. November 17. 07:44, csütörtök |
Külföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Veresége óta először a nyilvánosság előtt Hillary Clinton

A közvetlenül az elveszített elnökválasztás után mondott beszéde óta először jelent meg és mondott beszédet a nyilvánosság előtt Hillary Clinton szerdán.
A demokraták volt elnökjelöltje Washingtonban, a Gyermekvédelmi Alap nevű, hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó nonprofit szervezet rendezvényén mondott beszédet. A későbbi first lady és külügyminiszter fiatal ügyvédként - évtizedekkel ezelőtt - ennél a szervezetnél kezdte jogi karrierjét, s most életműdíjat vett át az alapítványtól.
Beszédében Clinton elsősorban a gyermekvédelemről szólt, de röviden kitért a választási vereségre is. "Tudom, hogy önök között sokan mélyen elkeseredettek a választási eredmények miatt, én is az vagyok, elmondani sem tudom, mennyire" - fogalmazott.
S elmondta azt is, hogy nagyon nehezére esett megjelenni a nyilvánosság előtt. "A múlt héten volt néhány napom, amikor nem vágytam másra, mint hogy egyszerűen csak összegömbölyödjem egy jó könyvvel a kezemben vagy a kutyáinkkal az oldalamon" - osztotta meg a vereség utáni hangulatát.
Kitért arra, hogy a választási eredmények "nagyon mély megosztottságot" tártak fel az Egyesült Államok lakosságán belül.
Arra biztatta hallgatóságát, hogy emelkedjenek felül a vereség feletti döbbeneten és harcoljanak az értékeikért, soha ne adják fel a küzdelmet.
"Amerika megéri a fáradságot. Gyermekeink megérik a fáradságot. Higgyünk az országunkban, harcoljunk az értékeinkért és soha, de soha ne adjuk fel" - mondta a tanácskozás résztvevőinek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:27, péntek | Külföld
Donald Trump a következő két hétben dönt az Egyesült Államok esetleges bekapcsolódásáról a konfliktusba
Donald Trump amerikai elnök a következő két hétben hoz döntést arról, hogy az Egyesült Államok közvetlen módon bekapcsolódik-e az izraeli-iráni konfliktusba, mert esélyt kíván adni a tárgyalásos rendezésnek
2025. Június 19. 07:07, csütörtök | Külföld
Donald Trump végső ultimátumnak nevezte az Iránhoz intézett korábbi felszólítását a feltétel nélküli megadásról
\"Végső ultimátumnak\" nevezte Donald Trump amerikai elnök szerdán az Iránhoz intézett korábbi felszólítását a feltétel nélküli megadásról.
2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld
Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne
Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.