Hírek
2019. Március 27. 08:20, szerda |
Helyi
Forrás: Dombóvári Belvárosi Általános Iskola
Víz – óceán – Belvárosi
Barna, sárga, zöld, fehér, piros és KÉK színektől pompázott március 22-én, pénteken a Belvárosi Általános Iskola aulája!
A víz világnapját - hagyományaikhoz híven - idén is egy mozgóképpel ünnepelték a tanárok és a diákok. Ezúttal a föld felszínét formálták meg, megszemélyesítették a kontinenseket. Kékben áramlottak, hullámoztak az óceánok, pirosban „forgott” a Föld nyugatról keletre az Omega együttes „Mozgó világ” című zenéjére. Több száz kisdiák együtt élte így át e jeles napot. A műsort Ockenfusz Enikő munkájának köszönhetjük.
A felső tagozatban évfolyamonként más programok is voltak. Az ötödikesek Somfalvi Ircsi nénivel filmet néztek a víz körforgásáról, amit utána megvitattak, értelmeztek. A hatodikos osztályok Kertész Viktória amatőr búvár előadását hallgatják, képeit nézik jövő pénteken. A hetedikesek Csáki Anita és Embersitsné Bóta Éva tanárnő vezetésével az Apáczai Természettudományi Laboratóriumban kísérleteztek a vízzel. A nyolcadik évfolyam – mint minden évben – a Gunarasi úton a vízműnél volt üzemlátogatáson, ahol Somfalvi Józsefné és Fodor Balázs mutatta a be a dombóvári ivóvíz eredetét, tisztítását, a hidroglóbusz jelentőségét. A hallottakról totót oldottak meg a csapatok.
„Egy csepp Belvárosiból” az idén háromóceánnyira duzzadt a víz világnapját ünneplő gyerektömeg!
Somfalvi Józsefné
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 07. 11:33, kedd | Helyi
Veszettség elleni eboltást tartanak Dombóváron
Dombóváron az ebek 2026. évi veszettség elleni kötelező védőoltása az alábbi helyeken és időpontokban történik:
2026. Április 02. 11:28, csütörtök | Helyi
Városnapi ünnepi gála Dombóváron
Dombóvár 1970. április 1-jén kapott városi rangot, melynek évfordulóját idén is méltó módon ünnepelte a város.
2026. Április 01. 13:47, szerda | Helyi
Bor- és pálinkaversenyt tartottak Várongon
A helyi önkormányzat az idei évben is megrendezte a gazdák bor- és pálinkaversenyét.
2026. Március 27. 10:24, péntek | Helyi
Mindenük elégett Kaposszekcsőn, segítségre szorul a kétgyermekes anya
Egyedülálló anya két gyermekével segítségre szorul, mert bérlakásuk kiégett Kaposszekcső Liget lakótelepen. Lakhatásukat segíti az önkormányzat, de ruháik, használati eszközeik teljesen megsemmisültek,













