Hírek
2012. Augusztus 09. 08:21, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
14.Bakonyi Betyárnapok - Országos betyártalálkozót rendeznek Zircen
Az ország több pontjáról, Vácról, Érdről, Hortobágyról, és Pápáról is érkeznek betyárok Zircre, a hagyományos Bakonyi Betyárnapokra, amelyeken péntektől két napon át hagyományőrző, lovas, kulturális-, gasztronómiai-, szórakoztató- és sportprogramokkal várják az érdeklődőket a Bakony szívébe.
Hevesiné Németh Mariann főszervező az MTI-nek elmondta, a bakonyi erdőben található 19 ezer négyzetméteres területen megrendezésre kerülő programokra az előző évek tapasztalatai alapján több mint tízezer látogatót várnak. A pénteki napon a főszerepet a hagyományőrzők, néptánccsoportok és népi zenekarok műsora játssza majd. A Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház segítségével betyár életképet készíthetnek az érdeklődők, és a többi között tipikus csárdabelső készítésével elevenítik fel a betyárság történelmét.
A betyárság nemcsak a Bakonyban volt jellemző, hanem az ország egyéb tájegységeiben is, például az Alföldön és Somogyban, ezért a rendezvény lehetőséget kíván teremteni a hasonló történelmi múlttal, néprajzzal rendelkező vidékek „mai betyárjainak” találkozójára és közös programokon való részvételükre is.
Elmondta, hogy jellegzetes bakonyi ételkülönlegességekkel lesz "Bakonyi ízek utcája", és biztosan elkészítik majd a fesztiválon a "nyögve nyelőnek" nevezett krumplis gombócot.
A 82-es úton, szombaton délután lovasok, hintók és gyalogosok vesznek részt a hagyományos lovas felvonuláson. Tavaly több mint száz lovas, hetven szekér és hintó és egy harmincfős szittya lovascsapat vonult végig a főúton.
Ismertetése szerint a leghíresebb bakonyi betyár Sobri Jóska volt, a betyár szilaj, virtuskodó, menyecskéző, aki kifosztotta a gazdagokat, segített a szegényeket, aki kitört az úri elnyomás világából. A nép szemében megtestesítette a szabadságot, akinek tetteit mesélték. és népünk ajkán élnek még a betyárdalok, szájról-szájra szállnak még a mesék, történetek. A betyárság mára már más jelentéstartalommal bír, de a bakonyi rengetegben való bujkálás miatt kétségkívül övezi valamiféle misztikum is. Az alföldi betyárok közül a legnagyobb hírnévre Rózsa Sándor tett szert.
A Bakonyi Betyárnapok részletes programja a www.betyarnapok.hu oldalon olvasható.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 30. 14:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: működik a vasúti és a buszközlekedés az országban
Alapvetően működik a vasúti közlekedés, és a buszközlekedés az országban, ugyanakkor zavarok, problémák ilyen hőmérsékleti viszonyok mellett, ilyen melegrekordok mellett sajnos vannak
2026. Június 30. 12:00, kedd | Belföld
Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
Hankó Balázs fideszes képviselő, volt kulturális és innovációs miniszter szerint ő és munkatársai jóhiszeműen jártak el a kulturális támogatások ügyében. A politikus ezt hétfőn közölte az MTI-vel.
2026. Június 30. 11:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: működik a vasúti és a buszközlekedés az országban
2026. Június 30. 09:00, kedd | Belföld
Aranykonvoj - Fidesz: a Hajdu János elleni eljárás a tiszás politikai leszámolás része
A Fidesz a Terrorelhárítási Központ (TEK) korábbi elnöke, Hajdu János elleni eljárást \"a tiszás politikai leszámolás részének\" tartja.

