Hírek
2018. Július 16. 16:00, hétfő |
Helyi
Forrás: Dombó Média
Asztmaklubok találkozóján járt a Dombóvári Ózon Asztma Egyesület
A Dombóvári Ózon Asztma Egyesület 27 tagja vett részt a július 5. és 7. között Győrben huszadik alkalommal megrendezett Asztmaklubok Országos Találkozóján.
Hazánk tíz településéről érkeztek az összejövetelre az asztma- és a légúti betegségben szenvedőket tömörítő klubok, melyek tagjai előbb a találkozónak helyet adó várossal ismerkedtek, majd Pós Péter, az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetségének elnöke köszöntötte őket, végül három tüdőgyógyász - dr. Kovács Tibor, dr. Mucsi János és dr. Herke Paula - filmvetítéssel egybekötött előadását hallgatták meg az egészségvédelem fontosságáról, az immunrendszer természetes úton történő harmonizálásáról, valamint a betegeknek a gyógyszerfejlesztésben betöltött szerepéről.
A folytatásban az „Asztmóka” című kulturális-művészeti műsorban a zuglói, a debreceni, a zalaegerszegi és a komlói klubtagok mellett a dombóváriak is színpadra léptek, akik közül Futó Zoltánné székely góbéságokkal, a Schott Imréné és Tóth Sándor alkotta páros pedig egy vidám jelenettel szórakoztatta a közönséget.
A találkozóról hazafelé tartva a dombóvári küldöttség meglátogatta a Pannonhalmi Bencés Főapátságot és a Zirci Ciszteri Apátságot.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 24. 09:00, péntek | Helyi
Szent Lukács-napi elismeréseket adtak át a dombóvári kórházban
A Dombóvári Szent Lukács Kórház kiváló dolgozóit ismerték el az évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő Szent Lukács-napi ünnepségen.
2025. Október 23. 10:00, csütörtök | Helyi
Diákok Fekete István nyomában, a Dél-Zselicben
Az író születésének 125. évfordulóján, idén is vetélkedőre gyülekeztek a 7-8. osztályos általános iskolai csapatok.
2025. Október 22. 13:21, szerda | Helyi
50 éves lett a Dombóvári Szivárvány Óvoda
A jeles évfordulót színes programokkal ünnepelték meg az intézményben.
2025. Október 22. 08:20, szerda | Helyi
A dombóvári tűzoltók csapata első helyen végzett a lépcsőfutó versenyen
Nagy Kornél, a Kurdi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagja idén első alkalommal nyerte meg „abszolút kategóriában” a lépcsőfutó bajnokságot összetettben, továbbá sorozatban harmadszor lett „Lépcsőfutó Magyar Bajnok".

