Hírek
2016. Október 29. 18:23, szombat |
Helyi
Forrás: József Attila Általános Iskola
Bolyai Matematika Csapatverseny Dombóváron

Idén hatodszor került megrendezésre a Dombóvári József Attila Általános Iskolában a Bolyai Matematika Csapatverseny egyik Tolna megyei fordulója.
38 csapat, azaz 152 gyerek versenyzett október 14-én, melyből 17 csapat iskolánkból, 19 pedig külsős, így a Belvárosi Általános Iskola és az Illyés Gyula Gimnázium tanulói versenyeztek tanítványainkkal. A 4 fős csapatokat 5 tanteremben helyeztük el, ahol lelkesen oldották meg a kitűzött feladatokat az 1 órás versenyen.
A verseny ünnepélyes eredményhirdetésére október 27-én Bonyhádon került sor, ahová 4 csapatunk is meghívást kapott, mert bekerült az első 6 díjazott csapat közé. Behívott csapataink a 6. 7. és a 8. évfolyamról kerültek ki. A 6-os csapatunk végül az első helyen végzett, így részt vesz november 19-én Budapesten az országos döntőn.
Díjazott csapataink eredményei:
1. hely: Minionok 6. b 157 pont
Kátai Flóra
Fodor Krisztina
Nagy Márton
Gőgös Boglárka
Felkészítő tanár: SperlingTímea
5. hely: Kaktuszok 7.a/b 117 pont
Ingula Panna
Csere Vanda
Kungel Bianka
Takács Zoé
Felkészítő tanár: Porgányi Ildikó
6. hely: Banófana 7.c 116 pont
Gyenei Anna
Szűcs Fanni
Ábrahám Nóra
Varga Balázs
Felkészítő tanár: Porgányi Ildikó
6. hely: Rush B Blyat 8.a 120 pont
Török Bence
Moskovicz Márk
Nemes Blanka Boglárka
Müller Ádám
Felkészítő tanár: Esküdt Timea
További csapataink is szép eredményeket értek el:
10., 11.,12., 14., 13.,16., 19., 22. és 23. helyen végeztek.
Felkészítő tanárok: Tanner Zsuzsanna, Olléné Kutasi Andrea, Kollár Katalin, Barnáné Hurta Tünde, Kocsis Károlyné, Esküdt Timea, Sperling Tímea, Nagy Marianna és Porgányi Ildikó
Minden csapatunknak és felkészítő tanáruknak gratulálunk!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 22. 13:21, szerda | Helyi
50 éves lett a Dombóvári Szivárvány Óvoda
A jeles évfordulót színes programokkal ünnepelték meg az intézményben.
2025. Október 22. 08:20, szerda | Helyi
A dombóvári tűzoltók csapata első helyen végzett a lépcsőfutó versenyen
Nagy Kornél, a Kurdi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagja idén első alkalommal nyerte meg „abszolút kategóriában” a lépcsőfutó bajnokságot összetettben, továbbá sorozatban harmadszor lett „Lépcsőfutó Magyar Bajnok".
2025. Október 20. 08:53, hétfő | Helyi
90. születésnapján köszöntötték Bonyár Sándornét
E jeles alkalomból Pintér Szilárd polgármester, valamint Gyarmati Éva és Futó Péter képviselők köszöntötték.
2025. Október 17. 16:25, péntek | Helyi
Kunszentmártoni gyűjtő látogatott a Fekete István Múzeumba
Október 7-én Szabó Tamás, Fekete István relikviáinak gyűjtője és barátja, Kovács Antal látogatták meg a dombóvári múzeumot.