Városlista
2025. augusztus 20, szerda - István

Hírek

2015. Április 07. 10:18, kedd | Helyi
Forrás: Illyés Gyula Gimnázium

Dombóvári gimnazisták sikerei a Szellemi Diákolimpia döntőiben

Dombóvári gimnazisták sikerei a Szellemi Diákolimpia döntőiben

2015. március 21-én, Dombóváron, a Művelődési Házban rendezték meg a Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia V-VI. korcsoportjának döntőjét.

A résztvevők hosszú utat tettek meg idáig, hiszen a felkészülés már az elmúlt év szeptemberében elkezdődött. Ebben a tanévben különösen nehéz és sokoldalú témákat kaptak a diákok, hiszen a versenynek nevet adó Mező Ferenc életútján kívül a magyar vízilabdázók összes olimpiai eredményét, érmes futballcsapataink szereplését, a szocsi téli olimpián szerepelt magyar versenyzők eredményeit és a moszkvai 1980-as olimpia magyar sikereit is ismerniük kellett. A Dr. Szenyéri Zoltán által felkészített csapat a döntőben a 8. helyet szerezte meg. A csapat tagjai voltak (valamennyien a 10. b osztályból): Bencsik Flóra, Erdei Lilla, Németh Margaréta és Stein Dorina.
A kisebbek, a III-IV. korcsoportosok küzdelmét március 22-én, Budapesten bonyolították le. A feladott témakörök mellett az ő küzdelmeiket színesítette az az interjú, amelyet az 1972-es olimpia neves résztvevőivel kellett elkészíteni. A dombóváriak Schmitt Pállal, a Nemzet Sportolójával beszélgethettek. Közös fotókészítésre, aláírásgyűjtésre is sor került, többek között olyan hírességekkel, mint Balczó András, Gedó György, Bóbis Ildikó. A versengés nagy izgalmakat hozott, hiszen az első öt fordulóban több csapat is hibátlan teljesítményt nyújtott. A témák a következők voltak: Mező Ferenc életpályája, a müncheni olimpia magyar sikerei, összes öttusázó eredményünk és a 2014-es nanjingi ifjúsági olimpia magyar vonatkozású eredményei. Az erős mezőnyben a szintén Dr. Szenyéri Zoltán által felkészített dombóvári csapat kiválóan helytállt, s az 5. helyet érdemelte ki. A csapat tagjai voltak: Kőszegi Gergő, Kőszegi Szabolcs, Szenyéri Gabriella. A csaptok tagjai kiváló eredményükért igazgatói dicséretben részesültek iskolájukban.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 15. 15:00, péntek | Helyi

Bálind József-ről nevezték el a Szuhay Sportcentrum kosárlabda csarnokát

Dombóvár Város Önkormányzata képviselő-testületének döntése alapján a Szuhay Sportcentrum kosárlabda csarnokát Bálind József Sportcsarnoknak nevezték el.

2025. Augusztus 15. 10:10, péntek | Helyi

A hónap műtárgya – Fekete István Múzeum

Augusztus hónap műtárgyának Ambrus Sándor (1959-2008) néhai dombóvári szobrász, grafikus, Fekete Istvánról készített nagyméretű képét választotta a múzeum.

2025. Augusztus 14. 08:26, csütörtök | Helyi

Forgalmirend-változás lesz augusztus 19–20-án Dombóváron

Az augusztus 19–20-ára tervezett rendezvények miatt több helyen útlezárásra és forgalmirend-változásra kell számítani Dombóvár-Kertváros városrészen.

2025. Augusztus 11. 15:13, hétfő | Helyi

Termőre fordult a göllei kertészmérnök által nemesített szőlő

A Gölle könnyei szőlőfajtát a Budapesten élő, 1933-ban Göllében született Dr. Sipos Lajos gépész- és kertészmérnök, nemesítő állította elő, aki a dombóvári gimnáziumban érettségizett 1951-ben.