Hírek
2023. Szeptember 12. 08:00, kedd | Helyi
Elkészült a 21. Fekete István emlékhely
A hatvani Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeumban átadták a Fekete István Emlékszobát.
Lakatos Anna igazgatóhelyettes köszöntőjét követően dr. Ujvári Tamás igazgató is üdvözölte a népes közönséget és megköszönte a Fekete családnak a kiállításhoz nyújtott adományokat. A Chicagóban élő ifj. Fekete István (91) felesége, Fekete Márta többek között elmondta, hogy 1972-ben olvasott fel egy Fekete István által írott novellát, és ezen a napon ismerkedett meg az író fiával. Fekete István írót nem ismerhette, mivel 10 éves kora óta Amerikában, Chicagóban él. A továbbiakban megköszönte a múzeum vezetésének az áldozatos munkát és többek között Bodó Imre múzeumalapítónak is köszönetet mondott a több évtizedes ápoló és kutató munkáért. Majd férje, ifj. Fekete István levelét olvasta fel.

„Kedves Hölgyein és Uraim!
Hálásan köszönöm, hogy Széchenyi Zsigmond után Édesapám is helyet kapott a Vadászati Múzeumban. Édesapám és Széchenyi Zsigmond 40 évig barátok voltak. Örömmel nézik ezt a gondoskodást onnét, ahol ők most vannak. Bakócán ismerkedtek meg egy vadászat alkalmával.”
Édesapja naplójából idézett:
„Ne szamárkodj ezzel a gróf úrral, - „Zsiga vagyok”- mondta. Már akkor is sikeres vadász volt, harminc nyulat ejtett el. 1929-ben Ajkára kerültem. Meghívták Széchenyi Zsigát egy vadászatra. Nirnse Ferenc birtokos, gazdám 1930 őszén megtisztelte Zsigát és vendégül látta.”
Fekete István 1941-ben kapott állást a Földművelési Minisztériumban. Ott is többször találkoztak Széchenyi Zsigmonddal. Fekete Antallal a gyógyszerész rokonnal kétszer is vadásztak Erdélyben. 1957 tavaszán felkereste szüleimet budai otthonukban. Édesapám megkérdezte tőle: Miért nem disszidáltál? Megvallom sokat töprengtem. Jövőre leszek 60 éves és sokat voltam távol a hazámtól - mondta.
Megjegyzem sorsuk hasonló volt, Széchenyi Zsigmond 69, Fekete István 70 éves korában hunyt el.
Beszédet mondott még Janikovszky János a Móra Kiadó vezérigazgatója is. Visszaemlékezésében elmondta, hogy 73 éves a Móra Kiadó. 25 éve foglalkoznak a Fekete István könyvek kiadásával, de már édesanyja, Janikovszky Éva idejében, 1955-ben is ott jelent meg a Lutra és 1957-ben a Tüskevár, illetve olyan könyvek is megjelenhettek, mint a Csend, melyet más kiadó nem fogadott be.
A hatvani emlékhely immár a 21. kis hazánkban, de már készül a 22. a János Kórházban, melyet dr. Katona József főorvos, helytörténész fog megvalósítani. Nincs még egy magyar író, sem költő, akit ennyi helyen tisztelnének, mint Fekete Istvánt.
A Fekete István vándorkiállításuk járja az országot és a magyarlakta vidékeket is. Jelenleg Pozsonyban tekinthető meg. Befejezésül megjegyezte, hogy nagy magyar írónknak itthon több mint 10 millió példányban jelentek meg a művei.
Szabó Zoltán ny. vadászati főfelügyelő a vadász Fekete Istvánra emlékezett. S végül Bukovics János mesemondó a Vuk c. művéből idézett. Majd a relikviákkal és bútorokkal berendezett terem megtekintésével és állófogadással zárult a rendezvény.
Bodó Imre, múzeumalapító
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 25. 09:00, szombat | Helyi
Szent Vendelre emlékeztek a göllei temető kápolnájánál
Október 20-án Szent Vendelre emlékeztek a göllei temető kápolnájánál. A búcsúi szentmisét dr. Kormon József ny. pécsi plébános, tanár és Szász Gyula plébános celebrálták.
2025. Október 24. 09:00, péntek | Helyi
Szent Lukács-napi elismeréseket adtak át a dombóvári kórházban
A Dombóvári Szent Lukács Kórház kiváló dolgozóit ismerték el az évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő Szent Lukács-napi ünnepségen.
2025. Október 23. 10:00, csütörtök | Helyi
Diákok Fekete István nyomában, a Dél-Zselicben
Az író születésének 125. évfordulóján, idén is vetélkedőre gyülekeztek a 7-8. osztályos általános iskolai csapatok.
2025. Október 22. 13:21, szerda | Helyi
50 éves lett a Dombóvári Szivárvány Óvoda
A jeles évfordulót színes programokkal ünnepelték meg az intézményben.

