Hírek
2021. November 27. 16:02, szombat |
Kék hírek
Forrás: mti/fotó: police.hu
Hét drogdíler kaptak el Bács-Kiskunban

Bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt hét embert vettek őrizetbe egy Baján, Érsekhalmán és Siklóson tartott rendőrségi akció után
- közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon. Azt írták, hogy a nyomozás egy lakossági bejelentés alapján indult, miszerint Baján egy banda kábítószert árul és fogyaszt.
A bajai nyomozók a Terrorelhárítási Központ műveleti egységével és a megyei főkapitányság munkatársaival együtt hajtottak végre összehangolt akciót csütörtökön.
A feltételezett elkövetőkre egy időben, három településen csaptak le Baján, Siklóson és Érsekhalmán. A házkutatásnál 50 gramm kábítószergyanús anyagot, 10 tablettát, fogyasztásukhoz használható eszközöket, két lőfegyvert, riasztófegyvert, lőszereket, valamint készpénzt foglaltak le.
Nyolc embert állítottak elő; a banda egyik tagját kábítószer birtoklása bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, míg a másik hét férfit bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett miatt vették őrizetbe.
A nyomozók kezdeményezik a letartóztatásukat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 05. 09:26, vasárnap | Kék hírek
Kilencen könnyen, ketten súlyosan megsérültek az ürömi szüreti felvonuláson
Az ürömi szüreti felvonuláson leszakadt egy lovasszekér jobb oldala a rajta tartózkodók alatt szombaton délután, elsődleges adatok szerint a balesetben kilencen könnyen, ketten pedig súlyosan megsérültek
2025. Szeptember 29. 07:32, hétfő | Kék hírek
Megtalálták a hetekkel ezelőtt eltűnt túrázót a Pilisben
Vasárnap délelőtt megtalálták a szeptember 7-én eltűnt túrázó holttestét a Pilisben - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a közösségi oldalán.
2025. Szeptember 22. 09:49, hétfő | Kék hírek
Nyári NAV ellenőrzés - Minden 5. esetben talált szabálytalanságot a hatóság
Több mint kétezer-ötszáz ellenőrzést végzett, és ötszáz adóügyi visszaélést talált a Nemzeti Adó- és Vámhivatal június. 10 és augusztus 31. között a Balatonnál és a Velencei-tónál – jelentette be a NAV hétfőn kiadott közlem
2025. Szeptember 16. 07:45, kedd | Kék hírek
Választási csalás - Hirtelen több választópolgár lett a zala megyei faluban
Tömeges betelepülés miatt meg kell ismételni a Magyarföldön szeptember 7-én tartott időközi önkormányzati választást, a törvénysértés miatt a rendőrségnek is átadják az iratokat