Hírek
2024. December 02. 06:00, hétfő |
Sport
Forrás: MTI
Katari Nagydíj - Verstappen nyerte a viadalt
A negyedik világbajnoki címét egy hete Las Vegasban bebiztosító Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma-1-es Katari Nagydíjat vasárnap Dohában.
A 27 éves pilótának ez az idei kilencedik és pályafutása 63. futamgyőzelme.
Verstappen mögött Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője ért célba másodikként, míg a dobogó alsó fokára Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája állhatott fel.
Közvetlenül a rajt után a pole pozícióból startoló brit George Russell (Mercedes) sokat veszített, az első kanyarkombinációban ugyanis Verstappen, valamint Lando Norris (McLaren) is meg tudta előzni.
A száguldás azonban nem folytatódhatott teljes tempóval, mert a mezőny hátsó részében történt ütközés nyomán nagy mennyiségű törmelék került a pályára és az összetört versenyautók a bukóteret foglalták el, ezért a pályára hajtott a biztonsági autó.
A Safety Car az ötödik körben engedte útjára a mezőnyt, a sorrend pedig az élen nem változott: Verstappent Norris üldözte, harmadikként Russell következett.
A 24. körben Russell hajtott a boxba kerékcserére az élmezőnyből elsőként, de a Mercedes szerelői hibáztak a jobb hátsó abroncsnál, így a brit versenyző sok időt veszített.
Nem sokkal később az egyik Williamsről a célegyenesben lerepült a tükör, amelyre Valtteri Bottas (Sauber) ráhajtott, így törmelék szóródott szét, ezeken átszáguldva Lewis Hamilton (Mercedes) és Carlos Sainz Jr. (Ferrari) is defektet kapott. A versenyirányítás ezért újra a pályára küldte a biztonsági autót, így Verstappen és Norris az első két helyről azonnal a boxba hajtott kerékcserére.
A verseny a 40. körtől folytatódhatott korlátozás nélkül, ekkor a sorrend Verstappen, Norris, Leclerc volt a dobogót érő pozíciókban. Nem tartott azonban egészen egy körig a viadal, újra jött a Safety Car, mert Nico Hülkenberg (Haas) kicsúszott és a sóderágyban ragadt.
A következő újraindításra a 44. kör elején került sor, Verstappen magabiztosan megőrizte a vezetést, mögötte Norris és Leclerc érkezett, de a brit versenyző 10 másodperces, a boxutcában letöltendő időbüntetést kapott, mert sárga zászlós figyelmeztetés alatt nem lassított eléggé.
Norris így a mezőny végére került, Verstappen győzelmét pedig innentől semmi nem veszélyeztette, a második helyen Leclerc, a harmadikon Piastri száguldott.
A leintésig Norrisnak sikerült feljönnie a 10. helyre és megfutotta a leggyorsabb kört is, így két világbajnoki pontot sikerült szereznie. A konstruktőri vb-címért így az idény utolsó versenyén az egyelőre éllovas McLaren küzd majd meg a Ferrarival.
A vb egy hét múlva, az Abu-Dzabi Nagydíjjal zárul.
Végeredmény, Katari Nagydíj, Doha (57 kör, 308,611 km, a pontszerzők):
1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:31:05.323 óra
2. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 6.031 másodperc hátrány
3. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 6.819 mp h.
4. George Russell (brit, Mercedes) 14.104 mp h.
5. Pierre Gasly (francia, Alpine) 16.782 mp h.
6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 17.476 mp h.
7. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 19.867 mp h.
8. Csou Kuan-jü (kínai, Sauber) 25.360 mp h.
9. Kevin Magnussen (dán, Haas) 32.177 mp h.
10. Lando Norris (brit, McLaren) 35.762 mp h.
leggyorsabb kör: 1:22.384 perc (Lando Norris, McLaren, 56. kör)
pole pozíció: Russell
A vb-pontversenyek állása 23 futam után (még 1 van hátra):
versenyzők:
1. Verstappen 429 pont - már világbajnok
2. Norris 349
3. Leclerc 341
4. Piastri 291
5. Sainz 272
6. Russell 235
7. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 211
8. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 152
9. Alonso 68
10. Nico Hülkenberg (német, Haas) 37
11. Gasly 36
12. Cunoda Juki (japán, RB) 30
13. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 24
14. Esteban Ocon (francia, Alpine) 23
15. Kevin Magnussen (dán, Haas) 16
16. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 12
17. Daniel Ricciardo (ausztrál, RB) 12
18. Oliver Bearman (brit, Ferrari/Haas) 7
19. Franco Colapinto (argentin, Williams) 5
20. Liam Lawson (új-zélandi, RB) 4
21. Csou 4
csapatok:
1. McLaren 640 pont
2. Ferrari 619
3. Red Bull 581
4. Mercedes 446
5. Aston Martin 92
6. Alpine 59
7. Haas 54
8. RB 46
9. Williams 17
10. Sauber 4
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 02. 07:54, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Az Újpest 17 meccs után újra pontot szerzett a Ferencváros ellen
Az Újpest hazai pályán gól nélküli döntetlent ért el a Ferencváros ellen vasárnap este a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójának rangadóján, ezzel 17 mérkőzés után tudott újra pontot szerezni ősi riválisával szemben.
2024. December 02. 06:00, hétfő | Sport
Premier League - Rangadót nyert a Szoboszlaival felálló Liverpool
2024. December 01. 07:40, vasárnap | Sport
Női kézilabda Eb - Hét góllal nyerte a svédek elleni csoportrangadót a magyar válogatott
A magyar női kézilabda-válogatott remek teljesítményt nyújtva 32-25-re legyőzte Svédországot a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, Debrecenben.
2024. November 29. 08:19, péntek | Sport
FIFA-világranglista - A magyar válogatott két helyet javított
A magyar válogatott kettőt előrelépve a 30. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyet továbbra is a világbajnok és Copa America-győztes Argentína vezet.