Hírek
2018. Augusztus 29. 08:48, szerda |
Helyi
Forrás: Dombó Média
Két arany- és egy ezüstérmet nyertek a súlyemelők

Stróbl Fanni, Horváth Hanna, Mohai Olivér és Abosi Marcell az egész nyarat azért edzette végig keményen, hogy valamennyien jól szerepeljenek az idei U15-ös és U17-es országos bajnokságon,
amit augusztus utolsó hétvégéjén Kecskeméten rendeztek.
A Tamási Koppány SE színeiben versenyző és a dombóvári Z2 Cross Gymben Gábor Balázs edző irányításával szorgalmasan készülő fiatalok alaposan kitettek magukért Bács-Kiskun megye székhelyén, ugyanis valamennyien megjavították az összetett egyéni csúcsukat, amivel két arany-, egy ezüstmedália mellett egy negyedik helyezést is szereztek.
Elsőként Horváth Hanna lépett dobogóra a serdülők 58 kilogrammos súlycsoportjában. A címvédő 47 kilogrammot szakított és 58 kilogrammot lökött. A tehetséges lány 105 kilogrammos összteljesítményével ismét aranyérmet szerzett. Ugyanebben a korcsoportban a 69 kilogrammos fiúk mezőnyében Abosi Marcell versenyzett. Az újonc 70 kilogrammos szakításával és 89 kilogrammos lökésével épphogy lecsúszott a dobogóról, a negyedik helyen végzett.
Az ifjúságiak között az 58 kilogrammos lányoknál Stróbl Fanni, a 77 kilogrammos fiúknál pedig Mohai Olivér mérette meg magát. Az előbbi sportoló 49 kilogrammos szakítással és 62 kilogrammos lökéssel a második lett.
A legnagyobb fejlődést Mohai Olivér mutatta, aki tavalyi győztes eredményén 44 kilogrammot javítva - 220 kilogrammos összteljesítményével - újból a dobogó legfelsőbb fokára állhatott.
A képen Mohai Olivér, Horváth Hanna, Stróbl Fanni és Abosi Marcell (balról jobbra)
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 13. 09:00, szombat | Helyi
Különleges fotó került elő a dombóvári Fekete István Múzeum alapítójáról
Bodó Imréről (az első sorban a harmadik), aki 65 éve kezdte meg tanulmányait Göllében, Fekete István szülőfalujában.
2025. Szeptember 12. 16:29, péntek | Helyi
95. születésnapját ünnepelte Nagy Béla bácsi
A jeles alkalomból Pintér Szilárd polgármester úr és Bogdán László képviselő úr köszöntötték fel.
2025. Szeptember 12. 14:48, péntek | Helyi
Pénzjutalom és serleg is járt a hagyományos oklevél mellé a naki főzőversenyen
Nakon megtartották az immár hagyományos falunapot, melynek keretében főzőversenyre is sort kerítettek a szervezők.
2025. Szeptember 12. 09:04, péntek | Helyi
Mindig számolni kell a mustgázzal a szüret idején
Az ősz a szüret és a borkészítés időszaka, amelynek jellegzetes veszélyforrása a mustgáz.