Hírek
2019. Június 17. 10:45, hétfő |
Helyi
Forrás: DOVASE
Mozgásban a város - Két éve futunk a körön
A nagy meleg ellenére a résztvevők 1 óra alatt 486 km futottak össze.
A város apraját és nagyját megmozgató közös futással emlékeztünk a Szigeterdőben kialakított futókör avatásának 2. évfordulójára.
Először a Kölyök-atlétika program keretében 4 csapat 73 kisdiákja versenyzett egymással a Szuhay Sportcentrumban. A futókörön immáron a hagyományoknak megfelelően a legkisebbek, 50 óvodás a szüleikkel „összefogva” teljesítették az első kört. Jutalmuk nem maradt el, kupát vihettek haza emlékbe.
A megmozduláson a város majd összes iskolája képviseltette magát. 90 diák teljesítménye összesen 514 kör volt 30 perc alatt.
Az utolsó fordulóban, Göblyös Csenge válogatott atléta vezényelt közös bemelegítés után cégek, egyesület képviselői álltak a rajthoz, hogy a felhívásnak megfelelően minél hosszabb távot hagyjanak maguk mögött fél óra alatt. A 45 résztvevő 297 kör megtételével 178 kilométert futott össze.
A rendezvényen jelképes versenyt hirdettünk a város iskolái, valamint cégei, intézményei és civil szervezetei között.
A DOVASE által felajánlott vándorserleget a résztvevő iskolák közül idén is az Illyés Gyula Gimnázium nyerte el 215 körös kimagasló teljesítménnyel. A cégek, civil, családi csapatok közül a nyertes pedig az összesítésben 129 kört teljesítő Dombóvári Judo Klub csapata volt, megelőzve a tavalyi első Viessmann Technika Dombóvár Kft. lelkes(115 kör) csapatát. A győztesek egy évig őrizhetik a vándorserleget, hogy aztán jövőre újra elnyerhessék a leglelkesebb futócsoportok.
Minden résztvevőnek jó érzés volt, hogy a sportok királynőjével, az atlétika sportággal közösen népszerűsíthette az egészséges életmódot. A közel 260 résztvevő nagyszerűen érezte magát, s ,akik most távol maradtak, egy embert próbáló élménnyel lettek szegényebbek...
A helyszínen ásványvízzel, üdítővel, müzli szelettel kedveskedtek a rendezők.
Köszönjük a DOMBÓ-COOP Zrt., a szülők, pedagógusok támogatását.
Dombóvár Város Önkormányzatának folyamatos támogatása nélkül sem jöhetett volna létre a rendezvényünk. A gördülékeny szervezésben és lebonyolításban nagy szerepe volt az edzőknek, atlétáknak és szüleiknek. Köszönet nekik is!

DOMBÓVÁRI VASUTAS ATLÉTIKAI ÉS SZABADIDŐ EGYESÜLET
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 22. 12:00, hétfő | Helyi
Karácsony alkalmából most verseket hozunk - áldott ünnepeket!
,,Mitől olyan nagy ünnep karácsony? Talán attól, hogy gyönyörűséges üzenete van az emberről, a világról és erről az egészről, amiben vagyunk.
2025. December 21. 16:21, vasárnap | Helyi
Karácsonyi szentmisék és istentiszteletek Dombóváron
Az ünnepek alatt az alábbi időpontokban és helyszíneken tartanak szentmiséket és istentiszteleteket Dombóváron:
2025. December 19. 18:00, péntek | Helyi
Fekete István Emléknapot rendeztek Bakócán
A helyi önkormányzat és a Bakócáért Egyesület az idén is megszervezte az immár hagyományossá vált emléknapot, amelyet Fekete István író és Piller Edith házasságkötésének időpontjához közeli szombaton tartottak meg.
2025. December 19. 09:00, péntek | Helyi
Dombóvár díszpolgára, Fenyvesi Béla december 12-én ünnepelte 70. születésnapját
Ez alkalomból egy nappal később a művelődési ház a családdal együttműködve meglepetés programmal várta az ünnepeltet és az érdeklődő dombóváriakat.

