Hírek
2018. Március 30. 08:00, péntek |
Helyi
Forrás: Dombó Média
Páldi Ede lett az év borásza Dombóváron

Március 21-én értékelte a Dombóvári Kertbarát Egyesület által felkért zsúri a helybeli szőlősgazdák által készített borokat.
A Tinódi Házban összegyűlt bírók a „nedűk” színét, tisztaságát, illatát és ízét tesztelték. A zsűri elnöke a szekszárdi Ferenc Vilmos volt, aki sokadszor tett eleget a megtisztelő felkérésnek. A Magyar Borakadémia tagja a minősítést követően elmondta, hogy a szőlőtermés szempontjából 2017-et a rendkívül kedvező időjárás miatt a szakma kikiáltotta az évszázad eddigi legkiemelkedőbb esztendejének. A csapadék, valamint a napsütés időbeli eloszlása és mennyisége ideális volt arra, hogy a tőkéken szépen fejlődjenek a fürtök, amiket a különféle betegségek is elkerültek. A korai érésű fajták közül az irsai olivér, a cserszegi fűszeres és a chardonnay hozta a legjobb eredményt. A késői szüretelésű szőlőket a szeptemberi esőzés miatt az ideális időpontnál korábban kellett leszedni, ami miatt a zamatanyag és a mustfok nem tudott optimálisan kifejlődni, így az ezekből készült borok többsége a kelleténél „vékonyabb”.
Az idei bírálat eredményhirdetését március 24-én tartották a Tinói Házban. Elsőként a Dombóvári Kertbarát Egyesület elnöke, Kovács János ismertette a zsűri véleményét a kóstolt 112 nedűről, majd a civil szervezet vezetőségi tagjaival közösen kiosztotta a minősítést tartalmazó okleveleket. Az 55 vörös bor közül Kovács János 2016-os vegyese érdemelte ki a legjobb vörösbornak járó díjat. A 43 fehér bor mezőnyében a Boda István által tavaly készített rizlingszilváni kapta a legmagasabb pontszámot. Ugyanő vihette haza a legjobb rozéért járó elismerést is a szintén 2017-es évjáratú vegyeséért. Az esztendő borásza címet Páldi Ede vehette át, aki több évtizede nagy gonddal műveli a szőlőkertjét.
Az eredményhirdetés után borbál vette a kezdetét, melyen a gazdák és hozzátartozóik hajnalig mulattak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 15. 15:00, péntek | Helyi
Bálind József-ről nevezték el a Szuhay Sportcentrum kosárlabda csarnokát
Dombóvár Város Önkormányzata képviselő-testületének döntése alapján a Szuhay Sportcentrum kosárlabda csarnokát Bálind József Sportcsarnoknak nevezték el.
2025. Augusztus 15. 10:10, péntek | Helyi
A hónap műtárgya – Fekete István Múzeum
Augusztus hónap műtárgyának Ambrus Sándor (1959-2008) néhai dombóvári szobrász, grafikus, Fekete Istvánról készített nagyméretű képét választotta a múzeum.
2025. Augusztus 14. 08:26, csütörtök | Helyi
Forgalmirend-változás lesz augusztus 19–20-án Dombóváron
Az augusztus 19–20-ára tervezett rendezvények miatt több helyen útlezárásra és forgalmirend-változásra kell számítani Dombóvár-Kertváros városrészen.
2025. Augusztus 11. 15:13, hétfő | Helyi
Termőre fordult a göllei kertészmérnök által nemesített szőlő
A Gölle könnyei szőlőfajtát a Budapesten élő, 1933-ban Göllében született Dr. Sipos Lajos gépész- és kertészmérnök, nemesítő állította elő, aki a dombóvári gimnáziumban érettségizett 1951-ben.