Hírek
2023. Február 21. 14:41, kedd |
Külföld
Forrás: mti
Szerb elnök: Szerbiának erősítenie kell a hadseregét
Szerbiának erős hadseregre van szüksége, ellenkező esetben az ország három napon belül megsemmisülhetne, ezért a katonaság és a fegyveripar fejlesztésébe az év végéig további 700 millió eurót fektet Belgrád.
A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) helyszíni beszámolója szerint a szerb elnök rámutatott, hogy óriási a fegyverkezési verseny a világon, ezért Szerbia sem maradhat le. Mint mondta, jelenleg a költségvetés két százalékát fordítja Belgrád a hadseregre, míg más országokban ez legalább négy százalék. Ezért növelik meg az eddigi másfélmilliárd eurós hadi költségvetést további 700 millióval. "Akinek nincs erős hadserege, azt megtámadják" - húzta alá.
Amellett pedig, hogy a saját hadseregét és hadi iparát erősíti, a tervek szerint francia harci repülőgépeket is beszerez majd Szerbia. Aleksandar Vucic közölte, a francia Dassault Aviation SA Rafale repülőgépek beszerzése további hárommilliárd eurós kiadást jelenthet, a tárgyalások azonban még folynak a gyártóval.
Az elnök bejelentése szerint a szerb hadiipar a jövőben nagyobb hangsúlyt fektet saját gyártású drónok és pilóta nélküli gépek előállítására. Aleksandar Vucic közölte: nagy az érdeklődés a szerb fegyverek iránt, mindenki fegyverkezik, mindenki háborúra készül.
A szerb elnök néhány nappal ezelőtt jelentette be, hogy megnyílik a hadsereg elitegységeibe történő jelentkezés pályázata. A tervek szerint a különleges egységek létszámát a közeljövőben 1500-ról ötezerre növelik, az ott szolgálók bérét pedig jelentősen megemelik.
A szerb hadsereg korszerűsítése az utóbbi években jelentős mértékben Oroszországtól függött, Belgrád harckocsikat, páncélos járműveket, helikoptereket és harci repülőgépeket kapott, illetve vásárolt Moszkvától.
Nyitókép: afp
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.
2025. December 04. 07:18, csütörtök | Külföld
NATO-főtitkár- Oroszország egyre vakmerőbb
Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére
2025. December 03. 07:46, szerda | Külföld
Vlagyimir Putyin megfenyegette Európát
Ha Európa úgy dönt, hogy háborút indít Oroszország ellen, akkor nagyon gyorsan olyan helyzet állhat elő, hogy Moszkvának egyszerűen \"nem lesz kivel tárgyalnia\" -
2025. December 03. 07:39, szerda | Külföld
Ukrajnai háború - Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások a Kremlben
Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások kedden a Kremlben az ukrajnai rendezésről.

