Városlista
2025. október 26, vasárnap - Dömötör

Hírek

2018. December 04. 08:20, kedd | Helyi
Forrás: Dombó Média

Szerencsét hozott a mikulás kezdőrúgása

Szerencsét hozott a mikulás kezdőrúgása

A Tolna megyei I. osztályú férfi bajnokság december 1-jei 17. fordulójában azt a Dunaföldvári FC-t fogadta otthonában a Dombóvári FC együttese, mely ellen a pontvadászat első körében idegenben 1:1-es eredményt ért el.

A zimankó ellenére is mintegy félszázan látogattak ki a Szuhay Sportcentrumba, ahol a Mikulás szaloncukorral, az önkormányzati tulajdonú sportlétesítmény egyik alkalmazottja pedig forró teával kínálta a fagyoskodókat. A piros kabátos és nadrágos, fehér szakállú „öregúr” nemcsak a lelátón kapott szerepet, hanem a pályán is, ő végezte el a mérkőzés kezdőrúgását. A hazai szurkolók azt remélték, hogy kedvenceik gólokkal tömik majd ki a Lappföldről a vártnál néhány nappal korábban megérkezett „joulupukkinak” az általa kiosztott ajándékok miatt hamar lapossá vált zsákját.
Kívánságuk hamar teljesült, hiszen a vendéglátók egyik középpályása a 6. percben egy formás jobboldali támadás végén középre lőtte a labdát, amit Jenei Bálint középről 8 méterről perdített a kapuba. A látogatók első valamirevaló támadásukat a 13. percben vezették, azonban a védők között kiugró csatáruk lábáról a ketrecéből kirontó Iványi Botond levarázsolta a „bőrt”. A 22. percben egy 16 méterről eleresztett dunaföldvári lövés megpattant az egyik dombóvári focistán, míg a portás már az ellenkező irányba eldőlt, addig Pál Dániel beletette a lábát a labda útjába és sikerült mentenie. A 29. percben növelte előnyét Kardos Ernő edző legénysége: Keczeli Krisztián az ellenfél térfelének közepéről pontosan indította az őrzőit faképnél hagyó Horváth Árpádot, aki jobbra kisodrodva 8 méterről keresztben ellőtte a labdát, ami a hálóőr mellett a kapuba bal alsó sarkába vágódott. A 34. percben szépíthettek volna az idegenben gyepre lépő futballisták, ám a 24 méterről elvégzett szabadrúgásuk után a büntetőterületen belül egyedül maradó támadójuk elhibázta a helyzetét. Nem úgy Farsang Patrik, aki a 41. percben egy szögletet követően a bal oldalon ólálkodott és a kipattanó labdát 8 méterről a jobb alsó sarokba küldte. Az első félidő zárásakor a riválisok a Dombóvári FC együttesének 2:1-es vezetésével vonultak a szünetre az öltözőbe.
A pihenő és a térfélcsere utáni első akcióból növelték előnyüket a házigazdák, akik közül Keczeli Krisztián 22 méterről „kipókhálózta” a bal alsó sarkot. A 73. percben a vendégek gólszerzője próbálta csökkenteni a hátrányukat, ám 22 méteres szabadrúgását Iványi Botond látványos mozdulattal - a levegőben úszva - kiütötte a jobb felső sarok elől. A 79. percben Kovács Attila 24 méterről eleresztett bombája a felső lécen csattant. A talákozó lefújsásáig hátarlévő időben számos csere történt, azonban a 3:1-es eredmény már nem változott.

17. forduló eredménye:
Dombóvári FC - Dunaföldvári FC 3:1
Dombóvár: Iványi - Pál (Nagy D.), Szekeres, Czifra, Martinka - Mészáros (Varga B.), Kovács A. (Hetesi), Bán, Keczeli, Jenei (Gombos T.) - Horváth Á. (Tieger)
Góllövők: Jenei, Horváth Á., Keczeli, illetve Farsang

Címkék: DFC, foci, labdarúgás

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 26. 07:54, vasárnap | Helyi

Országjárásra indulnak a Digitális Polgári Körök

A Digitális Polgári Körökben már több mint 90 000-en vagyunk, közülük tízezrek csatlakoztak hozzánk a Békemeneten.

2025. Október 25. 09:00, szombat | Helyi

Szent Vendelre emlékeztek a göllei temető kápolnájánál

Október 20-án Szent Vendelre emlékeztek a göllei temető kápolnájánál. A búcsúi szentmisét dr. Kormon József ny. pécsi plébános, tanár és Szász Gyula plébános celebrálták.

2025. Október 24. 09:00, péntek | Helyi

Szent Lukács-napi elismeréseket adtak át a dombóvári kórházban

A Dombóvári Szent Lukács Kórház kiváló dolgozóit ismerték el az évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő Szent Lukács-napi ünnepségen.

2025. Október 23. 10:00, csütörtök | Helyi

Diákok Fekete István nyomában, a Dél-Zselicben

Az író születésének 125. évfordulóján, idén is vetélkedőre gyülekeztek a 7-8. osztályos általános iskolai csapatok.