Hírek
2016. Október 07. 14:41, péntek |
Helyi
Forrás: Dombóvári Szuperinfó
Új számítástechnikai üzlet és szerviz nyílt Dombóváron

A digitális eszközök mindig is érdekelték – az érdeklődésből először hobby, majd szakirányú tanulmányok, végül életmód lett. A nemrég megnyílt Dombó-Digitál Szerviz üzlet vezetőjével, Lajos Bálinttal beszélgettünk.
Régi vágyam teljesült azzal, hogy többek között informatikával és szerviztevékenységgel foglalkozó üzletet nyithattam – mesélte. - A digitális eszközök – beleértve természetesen a számítógépeket is – mindig is nagyon foglalkoztattak, de nem csak felhasználói szinten, hanem működés, mechanizmus, javítás szintjén is. Az első asztali számítógépek (IBM 80086) megjelenése óta végig nyomon követtem közvetlenül a fejlődésüket, javítottam, bővítettem, installáltam őket. Elmondhatom, hogy minden generációból volt mindig saját számítógépem is. Komolyabb eladói, boltvezetői és szerviztapasztalatot az elmúlt 18 év során szereztem – köszönhetően a volt munkahelyeimnek és a téma iránti rajongásomnak. Mostanra összeállt bennem minden, ami egy vállalkozás vezetéséhez szükséges: tapasztalat, megfontoltság, szaktudás. Mindezek mellett természetesen lényeges, hogy sokan ismernek Dombóváron, és a digitális eszközökön kívül az emberekkel is nagyon szeretek foglalkozni.
Van létjogosultsága egy újabb számítógépboltnak Dombóváron?
Valószínűnek tartom, hogy ez a kérdés sokakban felmerül. Ezzel kapcsolatban azt gondolom, hogy szinte minden háztartásban találunk digitális eszközöket, az pedig elég nagy szám ahhoz, hogy szükség legyen még ilyen üzlet(ek)re. A lényeg inkább az, hogy legyünk mások! Minden számítógépbolt egyedi a maga nemében, mi is szeretnénk kitűnni kicsit a sorból. Én olyan üzletet álmodtam meg, ahova jó érzés bejönni, ahol a vásárló jó közegben érzi magát, tiszteletet, szeretetet kap tőlünk. Nem kész ajánlatokkal bombázzuk, hanem megoldásokat keresünk és kínálunk kéréseire, problémáira, vagy tanáccsal szolgálunk. Ugyanakkor fontos, hogy legyünk többek is! Törekszünk lefedni annyi vásárlói igényt, amennyit csak lehet. Többek vagyunk a megszokott PC-boltoknál. Gyakorlatilag a háztartási nagygépek (hűtő, mosógép) kivételével árulunk és javítunk mindent, ami elektromos árammal működik. Legyen az mikrosütő vagy flex, GPS, biztonsági kamerarendszer, vagy akár varrógép. Természetesen a fő profil a számítástechnika, PC, notebook, stb. forgalmazása és javítása, de a célunk, hogy univerzális szervizközponttá tudjunk válni, azt szeretnénk, hogy egy helyen minden árammal működő eszköz javítása megoldható legyen.
Az árak terén is szeretnétek kitűnni a sorból?
Kiemelten szem előtt tartjuk, hogy mindenki számára megfizethetőek legyünk termékek és szolgáltatások terén. Nem szeretnénk, ha egy váratlan meghibásodás bárkinél pánikot okozna. Olyankor jönnek a kérdések és a dilemmák: hova vigyem? Biztos egy vagyon lesz! Nem éri meg megcsináltatni! Újat nem tudok venni… Mi inkább azt szeretnénk, ha ügyfeleinknél automatikusan az ugrana be probléma esetén: visszük a Dombó-Digitálba! A bevizsgálás mindig díjmentes, és akár egy háromezer forintos vízforralót is megéri megjavíttatni, hiszen a szervizdíjakat dinamikusan kezeljük.
![]() |
Dombó-Digitál |
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 09. 08:39, szerda | Helyi
Sikeresen megszervezték idén is a Balaton kerülő retro kismotorozást
Az elmúlt hétvégén IX. alkalommal tartották meg a már szokásos, éves Balaton kerülő túrát többnyire Babettákkal és egyéb más kis retro mopedokkal.
2025. Július 07. 14:53, hétfő | Helyi
Súlyos sérüléses baleset történt Dombóváron
Július 4-én egy autós Dombóváron a Vörösmarty utcában a Pannónia út irányába közlekedett, amikor a kereszteződésben az autó vezetője nem adta meg az elsőbbséget és kihajtott a védett úton közlekedő kocsi elé.
2025. Július 04. 10:37, péntek | Helyi
Meghosszabbították a másodfokú hőségriasztást – tartós kánikula várható
Az Országos Tisztifőorvos a június 30-án (hétfő) 00 órától július 4-én (péntek) 24 óráig érvényben lévő országos másodfokú hőségriasztást július 7-én (hétfő) 24 óráig meghosszabbítja.
2025. Július 04. 07:29, péntek | Helyi
Szerdán is szabadtéri tüzekhez vonultak a tűzoltók
Nyolc tűzeset és egy műszaki mentés adott munkát vármegyénk tűzoltóinak július másodikán.